Gyurcsány Ferenc ellen nem indul etikai eljárás a DK-ban, az őt bepanaszoló tagságát felfüggesztik

POLITIKA
augusztus 05., 13:35

Az alapszabály megsértésére hivatkozva kezdeményezett etikai eljárást Gyurcsány Ferenc DK-elnök ellen az egyik alapító párttag, Leel-Őssy Gábor, aki az utóbbi időben többször kritizálta a DK-t.

A párt Etikai Bizottsága megvizsgálta a beadványt, de miután az abban megfogalmazottak nem etikai, hanem politikai jellegűek, „hatáskör hiányában” nem tudnak azzal foglalkozni.

A párt sajtóosztálya közölte, Leel-Őssy Gábor ellen jelenleg is etikai eljárás folyik, a Bizottság pedig kezdeményezte, hogy a jogerős döntésig a párttagságát függesszék fel.

Leel-Őssy ellen azért indult etikai eljárás, mert a megsemmisítő EP-választás után Gyurcsány Ferenc lemondását sürgette, később az őszödi beszédből idézve még egyértelműbb üzenetet küldött neki.

Amikor elindult ellene az eljárás, azt követelte, Gyurcsány is legyen ott a meghallgatáson. A Bizottság a meghallgatása után azt javasolta, zárják ki a pártból.

Címlapi kép: Bankó Gábor/444

Kiemelt videóink