Leel-Őssy Gábor: Lószart, mama!

POLITIKA
augusztus 05., 17:27

„Meglátjuk, hogy Demokrati-KUSS-e a Koalíció…” – írta Leel-Őssy Gábor DK-alapító a Facebookon a Gyurcsány Ferenc pártelnöknek címzett levél mellé, amiben a párttagságának felfüggesztéséről szóló döntés ellen fellebbezett.

A levélben Leel-Őssy Gábor többször idéz az őszödi beszédből, például „Lószart, mama!” vagy „Reggel, délben, este.” (Utóbbi eredetiben egyébként „reggel, éjjel meg este”.)

photo_camera Forrás: Leel-Őssy Gábor/Facebook

Leel-Őssy Gábor, aki az utóbbi időben többször kritizálta a DK-t, az alapszabály megsértésére hivatkozva kezdeményezett etikai eljárást a párt elnöke ellen. Szerinte a DK elnökségének vezetésével lehetetlenítették el a DK Békés megyei szervezetét. (A párt ottani problémáiról itt írtunk.)

A párt etikai bizottsága szerint miután a beadványban megfogalmazottak nem etikai, hanem politikai jellegűek, „hatáskör hiányában” nem tudnak azzal foglalkozni, a párt sajtóosztálya pedig közölte, hogy Leel-Őssy ellen jelenleg is etikai eljárás folyik, a bizottság pedig kezdeményezte, hogy a jogerős döntésig a párttagságát függesszék fel.

Leel-Őssy ellen azért indult etikai eljárás, mert a megsemmisítő EP-választás után Gyurcsány lemondását sürgette, később az őszödi beszédből idézve még egyértelműbb üzenetet küldött neki.

Gyurcsány Ferenc a DK 2024. június 7-i sajtótájékoztatóján
photo_camera Gyurcsány Ferenc a DK 2024. június 7-i sajtótájékoztatóján Fotó: Urfi Péter/444

Leel-Őssy most azt írja, a 19. kerületi etikai bizottság utasítással felérő kérést kapott Gyurcsánytól, és két nap alatt nem is tudták volna megvizsgálni a 70 oldalas beadványát, ráadásul neki az őt kizárni akaró Gyurcsány Ferenctől kellene a fellebbezésével azt kérnie, hogy vihesse az ügyét az Országos Etikai Bizottság elé. Leel-Őssy most ezt kéri a párt alapító és máig egyetlen elnökétől.

Kiemelt videóink