Orbán török barátja tovább építkezik a Soroksári úton

belföld
augusztus 06., 07:56

Újabb négy ütemmel folytatná a Soroksári úton, a MÜPA szomszédságában 2019-ben megkezdett City Pearl lakónegyed építését Adnan Polat, írja a Népszava. Polat cége, az APD Real Estate Kft. még 2017-ben vásárolta meg az egykori Közvágóhíd területét.

A cég júliusban nyújtotta be a területre tervezett új negyed építkezési ütemeinek környezeti hatásvizsgálatát Pest Vármegye Kormányhivatalához. Az első két ütemre előzetes vizsgálatok nélkül megkapták az engedélyt, mondván,

a beruházás, azaz a betonépületek, az ideköltözők és az autóik, semmiféle hatással nem lesznek a környezetre.

A tervek szerint a 12-13 szintes lakótornyokban több mint ezer lakást alakítanak ki, a földszinten és az első emeleten pedig éttermeket és üzleteket nyitnak. Emellett lesznek irodák és egy fitneszkomplexum is, az épületek alatt pedig kétszintes mélygarázs.

Az építtető az az Adnan Polat török milliárdos, aki Orbán Viktor barátjaként híresült el. Néztek már együtt focimeccset Felcsúton, de ő építi Magyarország új ankarai nagykövetségét is. Ami igazán fontos, azok a Polat család stratégiai befektetései, amiket a Válasz Online szedett össze: az ingatlanfejlesztés mellett ott vannak az energetikában, a hadiiparban, a kereskedelemben, a kerámiában, a kultúrában. Ezek után nem csoda, hogy a Polat család több tagja is megszerezte a magyar állampolgárságot.

Kiemelt videóink