„Élve kiherélni, a lyukaikba égő parazsat tenni, megnyúzni, felnégyelni” – ezt tenné a kalotaszegi református esperes az olimpiai megnyitó szereplőivel

külföld
augusztus 08., 20:56

„Valamennyit élve kiherélni ha még megvannak a tö…k, a lyukaikba égő parazsat tenni, majd élve megnyúzni és végül felnégyelni” – írta Vincze Minya István, az Erdélyi Református Egyházkerület kalotaszegi esperese július 27-én egy Facebook-bejegyzésben, amit a párizsi olimpia megnyitójának sokat vitatott jelenetéből kivágott képkockákból összevágott kollázzsal illusztrált. A bejegyzést a Transtelex vette észre és számolt be róla.

Az esperes már korábban is közzétett egy felháborodott bejegyzést, amiben azt írta: „A pohár betelt. Öltözzétek fel az Isten fegyverzetét és írtsátok, vágjátok és küldjétek a pokol tüzébe az ördögnek ezt az elfajult nemzetségét.”

Vincze Minya István emellett számos az olimpiához kapcsolódó álhírt is megosztott és népszerűsített a Facebook-oldalán, és ezek a bejegyzései nemcsak a több mint kétezer ismerőse és követője számára voltak elérhetők, hanem bárkinek, akinek feldobta az algoritmus.

A párizsi megnyitón kívül a Facebook-oldalán visszatérő téma a keresztény szimbólumok üldözése az olimpián, a szemetes Szajna, amiben fuldokolnak a sportolók, de ott fuldokol a francia elnök, Emmanuel Macron is. Az Imane Helif körüli vitáról is sokat posztolt, pontosabban arról, hogy az algériai ökölvívó valójában férfi.

Megosztott egy keresztényeket és a keresztény hitet féltő, a párizsi olimpiáról szóló Mel Gibson-idézetet is, ami hamis. A színész hasonló kijelentése ellenőrzött forrásokban nem található. Az idézetet először Carlo Maria Vigano kiközösített olasz katolikus érsek tette közzé az X közösségi oldalon július 30-án. A posztban azt írja, hogy az említett nyilatkozatot magától a színésztől kapta üzenet formájában, de valójában a színész nincs regisztrálva egyetlen közösségi oldalon sem.

A párizsi olimpia megnyitó ünnepségének ókori görög ihletésű életképét Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke is provokációnak minősítette, hangsúlyozva, hogy a nyugati liberális világ semmit sem tart szentnek. Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke szerint a jelenet a liberális trendek jellemző példája, amiket a keresztényellenes lobbi szándékosan használ fel. Tamás József csíkszeredai római katolikus emeritus segédpüspök pedig a kereszténység elleni bántások növekedését hangsúlyozta, és a megbocsátás fontosságára hívta fel a figyelmet.

A lelkipásztor később a Transtelex kérdésére azt mondta, hogy sokkolta őt az olimpia megnyitója, istengyalázás történt, amit az LMBTQ-közösség támogat. „Ők vannak a háttérben. Ez ma már egy általános tendencia, és az a bűnös, aki nem támogatja őket, aki nem ért egyet velük” – mondta az esperes.

Arra pedig, hogy az egyet nem értéstől a felnégyelésig hosszú az út, Vincze Minya azt válaszolta, hogy „első felindulásában írta, és lehet, hogy túl erős volt.”

„De a tény az tény”, tette hozzá, és megerősítette, hogy első kijelentésére vonatkozik ez, meggyőződése, hogy itt az istengyalázás hátterében az LMBTQ-közösség szándékossága áll.

Annak, hogy az esperes első felindulásában fogalmazta meg a szöveget, ellentmond, hogy július 27-e folyamán legalább tízszer posztolt a Facebook-oldalára, nagyrészt az olimpiai megnyitóval kapcsolatos tartalmakat, és egyikben már korábban felvetette, hogy mi volna a megoldás: „írtsátok és vágjátok”.

Kiemelt videóink