Bronzérem kajak-kenuban, 5. hely nyíltvízi úszásban és birkózásban csütörtökön az olimpián

  • A női mezőny 10 kilométeres nyíltvízi úszásban Fábián Bettina az ötödik lett.
  • Bronzérmes lett a női kajaknégyes, a férfi négyes egység a hetedik helyen végzett, kenu kettesben hatodik helyen végzett a magyar hajó
  • Kiesett a tekvandós Józsa Levente
  • Az öttusázóknál a rangsoroló vívást a második helyen zárta Gulyás Michelle
  • Losonczi Dávid a bronzért birkózhatott, de kikapott, és az ötödik helyen zárta az olimpiát


82 poszt

Nagyon megszenvedtek az amerikai kosarasok, de elérték a döntőt

Az már csütörtök délután eldőlt, hogy a házigazda franciák bejutottak a férfi kosárlabda-torna döntőjébe az olimpián, a másik elődöntőn az Egyesült Államok azzal a Szerbiával került össze, amit a csoportkörben még simán vert 110-84-re.

Ez most nagyon nem volt sima meccs az NBA-sztárokkal telepakolt amerikai csapatnak. A védekezésük, főleg az első félidőben csapnivaló volt, és az is látványos volt, hogy mennyire nem szereztek támadó lepattanókat. A mérkőzésnek volt olyan szakasza, amikor már tizenöt ponttal mentek a szerbek, és csak azért nem lett nagyobb a különbség, mert Steph Curry szórta a pontokat.

Forrás

A szerbek nagyon sokáig őrizték az előnyüket, még az utolsó öt percre is vezetéssel fordultak. A hajrára aztán felpörögtek az amerikaiak, négy perccel a vége előtt egyenlítettek, nem sokkal később a vezetést is megszerezték. Ezután volt az amerikaiknak egy jó szériájuk, amivel eldőlt a meccs. A vége 95-91-es győzelem egy nagyon kiélezett és izgalmas elődöntő után. A szerbek hatalmasat játszottak, de a végére egy kicsit elfáradtak, a másik oldalon az amerikaiak legeredményesebbje, Curry 36 ponttal zárta a meccset.

Fotó: Baptiste Autissier/DPPI / Panoramic via Reuters Connect

Atlétika: világcsúcs a 400 méteres gátfutás döntőjében

Közben volt egy világcsúcs is atlétikában, ugyanis a 400 méteres gátfutás döntőjében a szám szupersztárja, az amerikai Sydney McLaughlin-Levrone 50.37-es idővel ért célba, megjavítva ezzel a korábbi világcsúcsot. Az előző csúcstartó valószínűleg nem fog nagyon megharagudni, ugyanis az az övé volt.

A nap vége felé közeledve összegezzünk, hogyan szerepeltek a magyarok csütörtökön

ATLÉTIKA
női hétpróba: Krizsán Xénia a 15., Nemes Rita 20. négy szám után
női 100 m gát: Kozák Luca futamharmadikként, Kerekes Gréta pedig futamötödikként kiesett a reményfutamból

BIRKÓZÁS
kötöttfogású 87 kg: Losonczi Dávid 5., miután a bronzmérkőzésen kikapott

KAJAK-KENU
férfi C-2 500 m: Adolf Balázs, Hajdu Jonatán 6.
női K-4 500 m: Magyarország (Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra) 3.
férfi K-4 500 m: Magyarország (Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor) 7.
női C-1 200 m: Kiss Ágnes és Takács Kincső is középfutamba jutott

NYÍLTVÍZI ÚSZÁS
női 10 km: Fábián Bettina 5.

ÖTTUSA
férfiak: Szép Balázs 17., Bőhm Csaba 30. a körvívásban
nők: Gulyás Michelle 2., Guzi Blanka 31. a körvívásban

RITMIKUS GIMNASZTIKA
egyéni összetett: Pigniczki Fanni 12, így nem jutott a 10-es döntőbe

TEKVONDÓ
férfi 68 kg: Józsa Levente egy vereséggel kiesett, és 11.

VÍZILABDA
nők, 5-8. helyért: Magyarország-Görögország 12-9, a magyarok szombaton az ötödik helyért játszanak az olaszok ellen

Noah Lyles koronavírusosan lett bronzérmes a 200 méteres síkfutás döntőjében

Nem festett túl jól az amerikai Noah Lyles a 200 méteres síkfutás döntője után, orvosi segítségre is szüksége volt egy rövid ideig, és kerekesszékben ülve hagyta el a helyszínt.

Nem sokkal később kiderült, hogy a 100 méteren olimpiai bajnok címet szerző Lyles a héten pozitív koronavírus-tesztet produkált. Kedd hajnalban arra ébredt, hogy borzalmasan érzi magát, és azonnal tudta, hogy ez nem a 100 méteres döntő utáni fáradtság. Az orvosok megvizsgálták, és a tesztek alapján hamar kiderült, hogy koronavírusos. Ezután igyekezett hidratálni magát és karanténba vonult. Az NBC-nek azt mondta, nagyon örül annak, hogy ilyen körülmények között versenyezni tudott, és bronzérmet szerzett az olimpián.

Fotó: Andrew Nelles/USA TODAY Sports via Reuters Con

A 200 méteres szám döntőjében egyébként botswanai aranyérem született.

Losonczi jótékony célokra ajánlotta fel az olimpiai pénzjutalmát

"Nem vagyok jól, elsősorban lelkileg. Én rontottam el, mert vezettem, aztán egy pillanatra kihagytam és eldobott. Én kaptam ki, nem ő vert meg engem" - értékelt az elvesztett olimpiai bronzmeccs után Losonczi Dávid birkózó. A pénzjutalmát pedig jótékony célokra ajánlotta fel.



Női hétpróba: Nem tudtak javítani a magyarok

200 méteres síkfutással zárult a női hétpróbázók első napja. Krizsán Xénia és Nemes Rita ugyanabban a futamban indultak, Krizsán 5., Nemes 7. lett. Krizsán 24.92-es idejével megdöntötte a saját szezoncsúcsát.

Krizsán összetettben a 15., Nemes a 20. helyen áll.

Magyar hétpróbázóink
Fotó: MARTIN BERNETTI/AFP

Kiesett az amerikai női vízilabda-válogatott

A magyar csapatot búcsúztató Egyesült Államok az Ausztrálokkal került össze a női torna elődöntőjében, és a négy negyedben nem sikerült eldönteniük a meccset: 8-8-ra végeztek.

Jöhettek az ötméteresek, amiben az ausztrálok voltak a jobbak, 6-5-re nyertek, és ezzel bejutottak a döntőbe, ahol a spanyolokkal játszanak majd, akik szintén büntetőpárbajjal jutottak be.

Atlétika: botswanai aranyérem 200 méteres síkfutásban


A 200 méteres síkfutás döntője nagy versenyt ígért, többen is jó eséllyel pályáztak a dobogós helyekre. A rajt után Bednarek kezdett jól, majd a táv második felére úgy tűnt, hogy a másik amerikai, a százon győztes Noah Lyles vezetésével fordul rá a mezőny. A második 100 méteren azonban a botswanai Letsile Tebogo óriásit robbantott, és a végén viszonylag simán húzta be az első helyet. Ezzel botswanai aranyérem született kétszáz méteren, Kenneth Bednarek ezüstérmes, és Lyles lett a bronzérmes.

A győztes ideje 19.46 volt. A célba érés után Lyles rosszul lett és ápolni kellett.

A befutó
Fotó: Fabrizio Bensch/REUTERS

Losonczi az ötödik helyen zárta az olimpiát

A mérkőzés elején Bisultanov kezdett agresszívabban, és egypontos vezetést is szerzett, ezzel az 1-0-val mentek a rövid szünetre. A folytatásban, két és fél perccel a vége előtt Losonczi kapta meg a lehetőséget a lenti birkózásra 1-1-es állásnál. Másfél perccel a vége előtt már Losonczinak kellett védekeznie lenti helyzetben. A dán meg tudta emelni, és kivitte a szőnyeg szélére, ezzel 2-1-re vezetett.

A hátrányba került Losonczi a végére láthatóan elfáradt, az utolsó húsz másodpercet még igyekezett megnyomni, de nem tudott pontot szerezni. Bisultanové lett a bronz, Losonczi pedig az ötödik helyen zárt, mivel két bronzmérkőzést is rendeznek.

Részletek itt.

Fotó: PUNIT PARANJPE/AFP


Női hétpróba: Véget ért a súlylökés, magyarok az első húszban

Súlylökéssel folytatódott a női hétpróba. Nemes Rita és Krizsán Xénia is 14 méter alatt dobott. Krizsán 13., Nemes Rita 17. helyen folytatja, 20:55-től 200 méteres síkfutással.

Hamarosan jön Losonczi Dávid bronzmeccse

A magyar versenyző a 87 kg-os súlycsoportban birkózhat éremért ma este.

Fotó: PUNIT PARANJPE/AFP


A francia kosarasok is ott vannak a döntőben

A férfiak tornáján a délutáni elődöntőben a házigazdák szoros meccsen győzték le a világbajnok németeket: a szünetben még 33-33 volt az állás, a vége 73-69-es francia győzelem lett. A döntőben az Egyesült Államok-Szerbia győztesével találkoznak majd.

Kosárlabda, férfi elődöntő:
Franciaország-Németország 73-69 (18-25, 15-8, 23-17, 17-19)

Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

A ritmikus gimnasztika egyéni összetettjének selejtezőjében 12. helyen végzett a magyar sportoló, a döntős szerepléshez az első tízben kellett volna végeznie. Összesen 127,350 ponttal zárt.

Fotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA


Női vízilabda: Gyenge kezdés után megvertük Görögországot

A görögök háromgólos vezetésére jól reagált a magyar csapat, és fokozatosan jött fel, míg a végére újabb háromgólos előny alakult ki, ezúttal már mi vezettünk ennyivel. 12-9 a vége, Magyarország megnyerte első helyosztós mérkőzését.

Augusztus 10-én, szombaton 14 órától játszunk Olaszországgal az ötödik helyért.

Fotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA

A marokkói futballisták kiütéssel nyertek a bronzmeccsen

A férfiak tornáján a csütörtök délutáni bronzmeccsen 6-0-ra verték Egyiptomot, ezzel övék a bronz, és egyben a marokkói futball legjobb olimpiai helyezése. Olimpiai szereplésüket emlékezetes meccsel kezdték meg, egy botrányba fulladt mérkőzésen verték meg Argentínát.

A döntőben a spanyol és a házigazda francia válogatott találkozik péntek este.