2025 tavaszánál előbb nem fog sor kerülni az Axiom Mission 4 küldetésre – írta az X-en a Nasa Space Operations. A pénteki hírt a Telex szemlézte. Ebben a küldetésben vesz majd részt Kapu Tibor, aki a második magyar lehet majd az űrben.
A NASA bejegyzésében azt írja, hogy az Ax-4 legénysége a Multilateral Crew Operations Panel nevű testület jóváhagyására vár, az ő engedélyük kell ugyanis ahhoz, hogy az űrhajósok a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) utazzanak.
Május végén derült ki, hogy Kapu Tibor lesz a következő magyar űrhajós, a tartalék űrhajós pedig Cserényi Gyula.
Az első magyar űrhajós Farkas Bertalan volt, aki 44 évvel ezelőtt, 1980 májusában kezdte meg űrutazását a Szojuz-36 űrhajón a szovjet Valerij Kubaszovval, a missziója június 3-ig tartott.
A második magyar űrküldetésre 240-en jelentkeztek. Közülük a szakértők végül négy jelöltet választottak ki, akik komoly kiképzésen estek át az űrdinamikától kezdve a könnyű repülőgépes pilótakiképzésen át a különböző fizikai tesztekig és tudományos munkákig. A magyar űrhajós bemutatásán ott volt Szily László kollégánk.