Az ausztrál breaktáncosnő arra kér mindenit, hogy hagyják békén a családját és a barátait

sport
augusztus 16., 07:27

Épp a napokban írtunk mi is az ausztrál breaktáncosnőről, Rachael Gunnról, aki a párizsi olimpián 3 selejtezőn 0 pontot táncolt össze, ezzel pedig egyszerre vált mémszenzációvá és a gyűlölet tárgyává.

Az interneten ugyanis rengeteg vicces videó született, amelyek a tánctudásán gúnyolódnak, sokan azonban egyenesen nevetségessé tették őt, sőt, azzal is megvádolták, hogy miatta került ki a 2028-as, Los Angelesben megrendezendő olimpia programjából a breaktánc, mondván, szégyent hozott nemcsak magára és az ausztrál breaktáncosokra, de egyenesen az olimpiai eszmére is.

photo_camera Rachael Gunn híressé/hírhedtté vált kengurumozdulata.
Fotó: DAN HIMBRECHTS/AAPIMAGE via Reuters Connect

Gunnt többen is megvédték, köztük Anna Meares, az ausztrál olimpiai csapat vezetője is, aki elkeseredettségének adott hangot a sportoló felé irányuló gyűlölet kapcsán. Emlékeztetett például arra, hogy száz évvel ezelőtt, 1924-ben a párizsi olimpián Ausztrália mindössze 37 sportolóval képviseltette magát, és közülük egyetlen egy sem volt nő. Meares szerint a Gunn teljesítményével és megjelenésével kapcsolatos kritikák ugyanazt a nőgyűlölő-bántalmazó hozzáállást jelenítik meg, amelyet a sportolónők kénytelenek voltak elszenvedni az elmúlt évszázadban, amikor folyamatosan küzdeniük kellett azért, hogy elfoglalhassák méltó helyüket a sportvilágban.

Most megszólalt maga Gunn is, aki egyenesen lesújtónak nevezte a párizsi olimpia óta kapott visszajelzéseket, és arra kért mindenkit, hogy a családját és a barátait hagyják békén.

Gunn az Instán közzétett posztjában úgy fogalmazott, nagyra értékeli a pozitív visszajelzéseket, és örül annak, ha némi örömöt hozhatott az emberek életébe. „Nem tudtam, hogy ez egyben ekkora gyűlölet előtt nyit ajtót, ami őszintén szólva elég pusztító volt.”

Mint mondta, nagyon is komolyan vette az olimpiára való felkészülését. „Szétdolgoztam a fenekem az olimpiára készülve, és mindent beleadtam. Tényleg.”

Gunn emellett a magánélete védelméért is felszólalt. „Nagyon szeretném megkérni a sajtót, hogy hagyják abba a családom, a barátaim, az ausztrál break-közösség és a tágabb utcaitáncos-közösség zaklatását. Mindenki sok mindenen ment keresztül ennek következtében, ezért arra kérlek benneteket, hogy tartsák tiszteletben a magánéletünket” - fogalmazott. Egyben hozzátette: néhány hétig még Európában pihen, de amint visszatér Ausztráliába, válaszolni fog a felmerült kérdésekre.

Időközben az Ausztrál Olimpiai Bizottság (AOC) határozottan elítélte azt a petíciót, ami a Change.org oldalon jelent meg, és azt követelte, hogy vizsgálják ki, hogyan indulhatott el Gunn az olimpián. Az AOC álláspontja szerint ugyanis a petíció (amit egyébként 54 ezren írtak alá) olyan valótlan állításokat tartalmaz, amelyek gyűlöletkeltésre alkalmasak.

Gunn indulásával kapcsolatban többen állították, hogy annak köze volt ahhoz, hogy a férje is a helyi breaktáncos közösség tagja, és ők ketten valamilyen módon „elcsalták a kiválasztási folyamatot”, az AOC azonban minden ilyen irányú spekulációt visszautasított.

A petíció azóta eltűnt az oldalról.

2023-ban Rachael Gunn nyerte az óceániai breakbajnokságot a nők között, így kvalifikáltatta magát az olimpiára.

Kiemelt videóink