Letartóztatták Kiss Lászlót, Óbuda polgármesterét a kerületi korrupciós ügy miatt

POLITIKA
augusztus 16., 13:43

Letartóztatták Kiss Lászlót, Óbuda polgármesterét a kerületet érintő korrupciós ügy miatt – értesült a 24.hu Zamecsnik Pétertől, a politikus védőjétől.

Zamencsik a lapnak azt mondta, a kényszerintézkedést 30 napra rendelték el Kiss ellen, de a döntés még nem jogerős, az ügyészség és ő is fellebbezett ellene. Elmondása szerint a Fővárosi Törvényszék az ügyészség két indoka közül az egyiket találta megalapozottnak, a büntetőeljárás sikerének veszélyeztetését, mint minden korrupciós ügyben. A bíróság a letartóztatást többek közt azzal indokolta, hogy

a bűncselekmény jellege, annak szervezett elkövetési módja, a nyomozás állása és iránya, továbbá a gyanúsítottak befolyásolási szándéka és képessége miatt alappal feltehető, hogy enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása, vagy a terheltek szabadlábon hagyása esetén a gyanúsítottak a még az eljárásba be nem vont személyek jogellenes befolyásolásával, a még fel nem kutatott tárgyi bizonyítási eszközök, adatok megsemmisítésével vagy elrejtésével a bizonyítási eljárást meghiúsíthatnák vagy megnehezíthetnék.

Kiss Lászlót szerdán vették őrizetbe, és kihallgatták, ezután indítványozta ellene a Központi Nyomozó Főügyészség a kényszerintézkedést.

A polgármestert vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettével, valamint más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja a főügyészség. Az ügy két újabb gyanúsítottja egy III. kerületi önkormányzati képviselő, és az egyik érintett gazdasági társaság ügyvezetője.

Őket is letartóztatta 30 napra a bíróság.

Jelenleg összesen 16 gyanúsított van.

A megalapozott gyanú szerint Kiss László a 2019 októberi polgármesterré választása után megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további – az önkormányzatnál dolgozó – hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetni. Az ügy hátteréről itt írtunk bővebben.

Kiemelt videóink