Menczer Tamás szerint baromság, hogy nem engedik be az óvszert a BME gólyatáborába, Deutsch Tamás szerint régen minden jobb volt

SZEX
augusztus 16., 18:08

„Ezt a döntést tartalmilag és technikailag is baromságnak gondolom” – reagálta a Facebookon Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója arra, hogy a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának gólyatáborába a frissen felvett hallgatók nem vihettek óvszert. Azt írta: „Úgy tűnik a döntéshozók »gondolkodtak.« Bár ne tették volna. A fiatalokkal egyrészt beszélni kell, nekem ez a fontos. Másrészt persze kellenek szabályok, de értelmes szabályok kellenek.”

Szerencsére Deutsch Tamás EP-képviselő sem hagyta szó nélkül az ügyet, rózsaszín szívecskés háttérre azt írta, hogy „régen miden jobb volt”.

A momentum ifjúsági tagozata is „akciózott” pénteken a bodajki tábornál, óvszert raktak a kerítésre.

Hogy a szextilalom betartását a BME gólyatáborában pontosan miként ellenőrzik, az a hallgatói képviselet válaszából nem derült ki, de a szervezők azt írták, „minden gólya felhőtlen szórakozására kiemelt figyelmet fordítanak, továbbá egész nap számon tartják a gólyák közösségi aktivitását a szabályok betartása érdekében, még a szabadidőben is”. Azt is írták, hogy a szabályaik „szigorúbbak a megszokottnál, de biztosítani tudják azt, hogy minden gólya úgy távozzon a táborból, hogy értékteremtő, jó hangulatú, biztonságos kikapcsolódásban volt része”.

Kiemelt videóink