Simicskó szerint azért kellett kereszt a Szabadság-szoborra, hogy Magyarország példát mutasson a hanyatló Nyugatnak

KULTÚRA
augusztus 16., 10:01

„Fontos, hogy Magyarország megerősítse a keresztény értékeket, példát mutasson a hanyatló Nyugatnak” – mondta Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője a Gellért-hegyi Szabadság-szobor talapzatára tervezett kereszt kapcsán az M1 reggeli adásában.

„Minden civilizáció vallási alapzatra épült, és ha ez az alapzat elporlad, akkor az a civilizáció is összeomlik” – mondta Simicskó, aki szerint „tiszteletben kell tartani a keresztény szimbólumokat, ám Nyugat-Európában hanyatlik a kereszténység, templomokat rombolnak le”. Ezután gyurcsányozott egy jóízűt, pontosabban az MTI beszámolója szerint „érdekesnek nevezte, hogy Gyurcsány Ferenc DK-elnök ellenzi ezt a keresztállítást, holott rendszeresen bérmálkozik”.

Simicskó szerint a Gellért-hegyi Szabadság-szoborhoz tervezett kereszt „a szabadságot és a győzelmet is jelképezi, hiszen a Biblia szerint ahol az Úr lelke, ott a szabadság, a kelet-római császárok pedig a megnyert csaták után győzelmi kereszteket állítottak”.

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

A napokban derült ki, hogy nemcsak restaurálják a Gellért-hegyen a Citadellát és térségét, valamint a főváros egyik jelképének számító Szabadság-szobrot, hanem érdemben módosítanak is rajta, és a győzelem és béke jelképének számító pálmaágat tartó nőalak több mint húsz méter magas talpazatán egy keresztet is elhelyeznek.

Hogy miért izgalmas az, hogy rátesznek egy keresztet a szovjet emlékműre a Gellért-hegyen, ami egyszerre két elnyomó hatalomnak volt a városi díszlete, arról bővebben ebben a cikkben írtunk.

Kiemelt videóink