Távirányítós füstbomba a Fradi-Újpest derbin: szabálysértés miatt tettek feljelentést a rendezvényt biztosító rendőrök

sport
augusztus 19., 08:13

Szó szerint parázs hangulatú derbin győzte le a Fradi (hosszabbításban szerzett góllal) az Újpestet, a meccset a második félidő elején meg is kellett szakítani a füstbombák miatt. Ráadásul ahogy arról a 444 is beszámolt, volt olyan füstbomba, amit közvetlenül a vendégszurkolók mellett, egy unottan néző rendező szeme láttára hozott működésbe egy fradista, méghozzá úgy, hogy a távirányítóba az ACAB (all cops are bastards, azaz minden zsaru barom) kódot ütötte be.

photo_camera Ez lett a végeredmény.

Erről egyébként videó készült, amit kirakott az FTC legnagyobb ultracsoportja, a Green Monters, hogy aztán a Hungarian Fanatics is megossza, megjegyzésként annyit írtak hozzá:

„Ferencvárosiak trollkodása a vendégszektorban”.

Az ügyben eljárás indult.

A BRFK a 444 megkeresésére az alábbi választ küldte:

„A rendelkezésre álló adatok szerint a 2024. augusztus 17-én a Budapest, IX. kerületi Groupama Arénában megtartott labdarúgó-mérkőzésen, a vendég szurkolók nézőtere alatt 19 óra 40 perc körül egy ismeretlen személy bekapcsolt egy pirotechnikai terméket.

A rendezvényt biztosító rendőrök az esettel kapcsolatban szabálysértési feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen.”

Kiemelt videóink