Golyóálló üveg mögül mondott Donald Trump beszédet

külföld
augusztus 22., 19:53

A júliusi merénylet óta először tartott szabadtéren nyilvános beszédet a republikánus elnökjelölt, Donald Trump, igaz, golyóálló üveg mögül.

photo_camera Fotó: PETER ZAY/AFP

Trump Észak-Karolinában tartott beszédében Joe Bident és Kamala Harrist hibáztatta a halálos kimenetelű afganisztáni kivonulásért, valamint az ukrajnai és közel-keleti háborúkért. Szóba hozta Barack Obama egykori elnök tegnapi beszédét is, amit a demokraták Nemzeti Gyűlésén mondott arról, hogy szerinte Trump egy 78 éves milliárdos, aki csak nyafog, amióta lejött közénk az arany mozgólépcsőjén. Trump szerint a volt elnök személyeskedett, ami nem szép tőle, erre pedig beszédében többször is visszatért.

photo_camera Fotó: PETER ZAY/AFP

Trump Kamala Harrist, a demokraták elnökjelöltjét a valaha volt legradikálisabb baloldalinak nevezte, aki magas politikai pozíciót akar szerezni. A Biden-kormányzat afganisztáni kivonulását is többször emlegette, azt ígérve, hogy ha ő lesz az elnök, akkor minden érintett magas rangú katonai tisztviselőt lemondat. (AP)

Kiemelt videóink