Személyesen vizsgálja meg a kurszki atomerőművet a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vezetője

külföld
augusztus 22., 12:53

Az ENSZ nukleáris felügyeleti szervének, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek a főigazgatója a jövő héten ellátogat a délnyugat-oroszországi Kurszk atomerőművébe. Rafael Grossi a Financial Times-nak adott interjújában elmondta, hogy a kurszki erőmű „technikailag tüzérségi lőtávolságon belül van” az ukrán állásokhoz képest. „És mivel ott harc folyik, nagyon aggódom” – mondta.

A kurszki atomerőmű vezérlője 2008-ban
photo_camera A kurszki atomerőmű vezérlője 2008-ban Forrás: Wikipedia

Grossi elmondta, hogy Kurszkban beszél majd az erőmű vezetőivel és alaposan megvizsgálja, van-e félnivalójuk attól, hogy célponttá válhatnak. Meg akarja vizsgálni továbbá a külső áramellátás állapotát és az erőműhöz vezető útvonalakat, hisz az ukránok nemrég felrobbantották a hidakat a Szejm folyón a régió nyugati részén.

Katonai elemzők és nyílt forrású hírszerzési adatok szerint az ukrán erők mintegy 30 km-re vannak az erőműtől. Az üzem a rakéta-tüzérségük és a nyugati gyártmányú tarackjaik hatótávolságán belülre került. Moszkva azzal vádolta Ukrajnát, hogy támadásra készül az erőmű ellen, az ukrán tisztviselők pedig tagadták ezt.

Az atomerőmű Kurszktól, egy 500 000 lakosú várostól mintegy 40 km-re nyugatra található. Két aktív reaktora, két leszerelt és két részben megépített egysége van. A két működő reaktor úgynevezett RBMK típusú, pont mint amilyen a csernobili katasztrófában érintett reaktor is volt, ezeknek nincs védőkupolájuk. Arra a kérdésre, hogy a kurszki látogatása Moszkva kérésére történik-e, Grossi így válaszolt: „Azt javasoltam, hogy ha azt akarják, hogy állást foglaljak, az ügynökségnek hozzáférést kell kapnia az erőműhöz. Erre ők meghívtak.”

(FT)

Kiemelt videóink