Magányosan halt éhen Putyin egyik távol-keleti börtönében az ártatlan zongorista, akit politikai okokból börtönöztek be

külföld
augusztus 25., 10:28

Miközben az Egyesült Államok és Oroszország a hidegháború óta a legnagyobb fogolycserét készítette elő, egy tehetséges, de kevéssé ismert orosz zongorista csendben haldoklott a börtöncellájában Oroszország távol-keleti részén, Birobidzsánban. Pavel Kusnir májusi letartóztatása után éhségsztrájkba kezdett, később pedig a vizet is megtagadta. Négy nappal a fogolycsere előtt, július 28-án feladta a szervezete. Halálhírét napokig nem publikálták, temetésén mindössze 11 ember, a szűk családja vett részt. Hetekkel később egy Szvetlana Kaverzina nevű független politikus Szibériából azt mondta: „Nem tudtunk összedobni pénzt, hogy ügyvédet küldjünk neki, mert nem tudtuk, mi történik vele. Egyedül volt.”

Pavel Kusnir
photo_camera Pavel Kusnir Forrás: Wikipedia

Kusnir Tambovban, Közép-Oroszországban született, apja, Mihail elismert zongorista, anyja zenetanár volt. Pavel is már kétévesen zenélni kezdett, 17 évesen már kétórás koncertet adott. A Moszkvai Konzervatóriumba járt, az orosz komolyzenei világban jól ismerték. Azóta elhunyt édesapja ezen a csatornán gyűjtötte össze néhány fontosabb fellépését.

link Forrás

A 2010-es években többször vett részt tüntetéseken a putyini rezsimmel szemben. Vesztét az Ukrajna ellen elkövetett agresszióval szembeni állásfoglalása hozta el. Na nem valami megbotránkoztató, tömegeket megmozgató akciót kell elképzelni. Mindössze öt ember követte azt a Youtube-csatornát, amelyet egy éve hozott létre „Külföldi Ügynök Mulder” néven és amelyen négy darab, nem túl hosszú videót tett közzé. Ezekben a háborúval és – ahogy ő fogalmaz – „az állami fasizmussal” szembeni gondolatait mondja el. Alig páran nézték meg az idén január 5-én közzétett egy percnél is rövidebb videóját, amelyben a bucsai mészárlásról beszélt.

link Forrás

Ezután nem hallottak többet Kusnirról, eltűnt. Néhány héttel később egy titkosszolgálatokhoz közeli Telegram-csatorna, az „Operatív Jelentések” közzétett egy videót, amelyen maszkos férfiak beteszik Kusnirt egy fehér kisbuszba. Azt is leírták, hogy büntetőeljárást indítottak ellene, azzal vádolva őt, hogy nyilvánosan terrortevékenységre szólított fel, ami akár hét év börtönbüntetéssel is sújtható.

Kusnirt beteszik egy fehér kisbuszba.
photo_camera Kusnirt beteszik egy fehér kisbuszba.

Ezután augusztus 2-ig nem lehetett többet hallani róla. Olga Romanova emberi jogi aktivista és a zongorista barátja, Olga Skrigunova a Vot Tak online hírportálon számoltak be a haláláról. 79 éves édesanyja, Irina Levina később megerősítette fia halálhírét.

Skrigunovával egy ideig tudta tartani a kapcsolatot Kusnir a börtönből,a nő azt is tudta, hogy barátja éhségsztrájkba kezdett. Március végén beszéltek utoljára, akkor azt mondta, úgy érzi, figyelik, és hogy „folyamatosan ugyanazt a személyt látja”. „Bármi történik, van rá okom, hogy ezt teszem” – mondta a zongorista.

Birobidzsán hivatalos nyilvántartásában nincs információ ellene indított büntetőeljárásról, bár van egy feljegyzés egy nem büntetőjogi „kisebb huliganizmussal” kapcsolatos ügyről, amelyet június 20-án nyújtottak be ellene. Július 19-én ezért Kusnirt ismeretlen összegű bírságra ítélték, ki is küldték az ítélet másolatát, de az július 30-án visszaérkezett a „kézbesítés nem lehetséges” megjegyzéssel. Addigra Kusnir természetesen már halott volt.

A független hírportál, a Mediazona beszélt valakivel, aki nem sokkal halála előtt látta a férfit. Úgy írta le, mint „egy csontvázat”, aki július közepére alig tudott járni, és „nagyon rossz állapotban volt”. A hivatalos halálok „dilatált kardiomiopátia és pangásos szívelégtelenség” volt. Az FSZB és a birobidzsáni bíróság nem válaszolt a BBC kérdéseire. Az orosz börtönszolgálat regionális vezetője, Vaszilij Mihajlenko azt mondta a Mediazonának, hogy semmit sem tud az ügyről.

Grace Chatto, a Grammy-díjas Clean Bandit tagja, aki Kusnirral együtt tanult a Moszkvai Konzervatóriumban, érzelmes posztot írt az Instagramon.

link Forrás

Olga Skrigunova, Kusnir jóbarátja azt mondta, „Pavel megértette, hogy lehetett volna más út is, de végig akart menni ezen az úton, hogy ne legyen hiábavaló erőfeszítés. Azt sajnálom, hogy halálában több figyelmet kapott, mint életében valaha.”

Kiemelt videóink