Simonka György szerint lehet, hogy Magyar Pétert a Fidesz találta ki, hogy begyűjtsék a gyurcsányos szavazatokat

POLITIKA
augusztus 28., 08:14

Terjedelmes interjút adott a Telexnek a költségvetési csalással vádolt volt fideszes országgyűlési képviselő és Pusztaottlaka frissen megválasztott polgármestere, Simonka György. A politikus legérdekesebb állításai:

  • Lázár János gaztetteiről regényt tudna írni, sőt már meg is írta, és ki is nyomtatta, nehogy feltörjék a gépét és „véletlenül” eltűnjön. Lázárról egy korábbi interjújában sem nyilatkozott pozitívan, kifejezetten rossz embernek tartja.
  • Az első konfliktusuk 2010-re datálódik, amikor Lázár a Fidesz frakcióvezetője lett. Előtte a korábbi hódmezővásárhelyi polgármester táskahordozója volt, aki vitte a kávét Simonkának is, ha felkereste a polgármester. Frakcióvezetőként azonban nem lehetett nemet mondani neki, az első ilyen súrlódásuk Nógrádi Zoltán miatt alakult ki. Lázár a saját szavajárását használva azt kérte Simonkától, hogy vágja el Nógrádi nyakát, amit Simonka visszautasított mondván ismeri őt is és Nógrádi egész családját.
  • Lázár egy ufó Simonka szemében. Olyan dolgokat csinál meg, amiket másnak nem engednek. Ha akar egy körforgalmat csinálni a levegőben Vásárhelyen, akkor ő megcsinálja, akkor is, ha az 10 milliárddal többe kerül.
  • A parlamentben is azt pletykálják, hogy mivel korábban ő felelt a titkosszolgálatokért, olyan információi lehetnek, amellyel zsarolja a felső vezetést. Bár Rogánnak és Pintérnek is lehetnek ilyen információi, ők nem használták ezt ki olyan látványosan, mint Lázár.
  • A Fidesz úgy működik, ha valamire nincs azonnali jó megoldás, hanem kicsit tovább tart a dolog, akkor jön az, hogy toljunk be pénzt.
Simonkát júliusban fogadta Orbán a Karmelita kolostorban. Egy hónapra rá az ügyészség költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vádolta meg, amiért 8,5 év börtönbüntetést és teljes vagyonelkobzást indítványoztak ellene.
photo_camera Simonkát júliusban fogadta Orbán a Karmelita kolostorban. Egy hónapra rá az ügyészség költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vádolta meg, amiért 8,5 év börtönbüntetést és teljes vagyonelkobzást indítványoztak ellene. Fotó: Simonka György (Facebook)
  • Jó katona módjára végezte a dolgát, közben azzal volt elfoglalva, hogy Dél-Békést felrázza, nem a budapesti Fidesz működésével. Sőt, még azzal sem foglalkozott, hogy mit szavaznak meg a parlamentben. Nem értett ő például az egészségügyi törvényhez, csak annyi érdekelte ebből, hogy a térségében lévő orvosi rendelők fel legyenek újítva. Az továbbra sem fogja érdekelni, kinek milyen ideológiai meg erkölcsi rendszere van, az a fontos számára, hogy Dél-Békésbe vigye a körzetnek járó forrásokat.
  • Bár Orbán Viktor 14 éve mindent tud a rendszerből és irányítja azt, olyan apró ügyekkel, mint a Simonkáé nem foglalkozik. 3,6 milliárd forint nem üti meg a kormányfő ingerküszöbét. Ekkora hiánya volt a Mórakertnek, amelyet első feladataként rendbe kellett raknia Simonkának.
  • Orbán Viktor csak kiadja a feladatot, hogy „oldjátok meg”, és csak akkor foglalkozik vele újból, ha nem sikerül megoldani. Már a külpolitika irányába indult el tíz évvel ezelőtt, abban találta meg az örömét, abban tud lubickolni.
  • Saját bevallása szerint nem érdekli őt Orbán hatvanpusztai birtoka, sem Mészáros Lőrinc vagyona. Talán csak az érdekli, hogy Mészáros óriási károkat okoz a Fidesznek és a közéletben is. Rombolja a közbizalmat. Eléggé átlátszó, hogy Lőrinc azért kapja meg ezeket a pénzeket, mert úgy alakítják a közbeszerzéseket. Ez visszás, de nem törvénytelen szerinte.
  • Szerinte Orbán Viktor kedveli őt, mert vele lett meg a kétharmad 2022-ben. Legutóbb egyébként 2022 tavaszán beszélt Orbán Viktorral.
  • Szerinte a Fideszen belül is vannak elégedetlen emberek, akiket valahogy ki kell szűrni. Csintalan Sándor szerint ezt a Fidesz úgy csinálja, hogy mindig kijelölnek egy embert, aki nagyon elégedetlen a kormány működésével, és megnézik, kik húznak ehhez az emberhez. Onnantól kezdve Orbán és az egész Fidesz-rendszer is különös figyelmet fordít rájuk. Például amikor a Kúria elnökéről titkos szavazással döntenek a parlamentben, ezek az emberek csak úgy szavazhattak, ha előtte megmutatták a szavazólapjukat a kijelölt képviselőtársuknak. Ha jól ikszeltek, bedobhatták a lapot az urnába.
  • Úgy látja, hogy bár Magyar Péter most nagyon hőbörög a Fidesszel szemben, de amikor odakerül a sor, meg fogják kötni a dealt, és együtt fognak kormányozni. Szerinte is elképzelhető, hogy Magyart a Fidesz találta ki, mert nem ez lenne az első eset, hogy ilyet csináltak. Az a 30 százalék, ami most hozzá húz, nem szavazott volna a Fideszre, de így begyűjtötték őket, és nem a Gyurcsánynál vannak, helyette olyan embernél, akit tudnak a tökénél fogni. Ugyanakkor szerinte amit Magyar mond a Fideszről, annak minden szava igaz.
  • Egyszer bepálinkázva kirakott a Facebook-oldalára egy bejegyzést pont a Pride napján, miszerint a buzeránsok csak provokálnak minket. Először Rogán titkára hívta fel Simonkát, hogy vegye le a posztot. Miután ez nem történt meg, maga Rogán hívta Simonkát, hogy a saját maga érdekében vegye le a posztot. Szerinte egyébként tele van homoszexuálisokkal a Fidesz, a könyvében konkrét neveket is le fog írni.
  • A térség országgyűlési képviselőjéről, Erdős Norbertról sincs kifejezetten jó véleménnyel. Ennek ellenére nélküle nem nyerhetett volna a választáson. Simonka elmesélte, hogy Orbán azt mondta, a körzetben csak olyan személy indulhat a 2022-es parlamenti választáson, akit Simonka támogat. Ő viszont nem akarta Erdős Norbertet, hiszen szerinte ő egy szerencsétlen, lusta, tohonya ember, aki még mindig eltéved Dél-Békésben. Nem ott laknak, nem érzik mi a baja az itt élőknek. Szájer Józseffel volt nagyon-nagyon jóban, ő ejtőernyőztette egyik magas pozícióból a másikba. Végül mégis rábólintott Erdősre, mert behívták a Lendvay utcai székházba, ahol többek között Kubatov Gábor is jelen volt. Itt azt mondták neki, hogy bár nem tehetnék meg, hogy az akarata ellenére indítanak valakit, mégis azt kérték Simonkától, hogy szeresse az Erdős Norbertet. Egy ilyen fideszes vezetői kérésnek pedig nem lehet nemet mondani.
  • Erdős miatt döntötte el, hogy indul a 2026-os országgyűlési választáson is. Erdős, mint a térség képviselője ugyanis felkereste Simonkát, mint Pusztaottlaka fejlesztésekért és turizmusért felelős alpolgármestert, hogy az összes, több százmillió forint értékű helyi projektet egy bizonyos céggel, Erdős kampányfőnökének a cégével kell megcsináltatni. Erre nemet mondott.
Kiemelt videóink