Maruzsa tagadja, hogy tudta volna, mit döntött a mobilokról a Madách Gimnázium

POLITIKA
augusztus 29., 17:57

Tagadta Maruzsa Zoltán oktatási államtitkár, hogy pontosan tisztában lett volna azzal, hogy a Madách Imre Gimnáziumban szeptembertől nem fogják elvenni a diákok mobilját.

Ezzel ellentmondott annak, amit az azonnali hatályú felmentése után Mészáros Csaba igazgató kommunikált a történtekről.

Ő ugyanis azt írta,

augusztus 22-én elmondta Maruzsának, hogy kitették a mobilok használatára vonatkozó közleményt a honlapra, és az államtitkárnak akkor és később sem volt ellenvetése.

Szeptembertől a kormány a „korlátozottan használható tárgyak” körébe sorolta a mobiltelefonokat és egyéb okoseszközöket, amelyeket a fő szabály szerint el kell venni a diákoktól a tanítás megkezdése előtt. A rendelet és a köznevelési törvény azonban lehetőséget ad arra, hogy az igazgató egészségügyi, a pedagógus pedig pedagógiai okokra hivatkozva adjon ez alól felmentést. A Madách Imre Gimnáziumban éltek is ezzel, arra hivatkozva, hogy „iskolánk pedagógiai célja a digitális kultúra helyes használatára való nevelés, nem pedig a tiltás. Bármelyik órán sor kerülhet az eszközök alkalmazására, így életszerűtlen lenne az állandó beadás-kivétel.”

Mészáros Csaba szerint Maruzsa a megbeszélésen annyit mondott, „milyen mesteri a rendelet, hogy ezt is engedi”, majd azután mentették fel, hogy a sajtó pár nappal később beszámolt a döntésükről.

A minisztérium a felmentés indoklásakor annyit írt,

„egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt.”

Az iskola szerint ők betartották a jogszabályokat, és ugyanígy látja Zeller Judit, a Társaság a Szabadságjogokért szakértője is. A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Totyik Tamás szerint a BM túlreagálta a helyzetet.

Mikor szerdán megkérdeztük a BM-et, mire alapozzák, hogy az igazgató nem tartotta be a jogszabályokat, annyit írtak, a sajtó minősítette bojkottnak a Madách lépését.

Mészáros posztja után ismét megkerestük a Belügyminisztériumot, hogy megtudjuk, ha Maruzsa Zoltán a megbeszélésen nem jelezte aggályait, akkor később miért értékelte úgy, hogy az iskola ellenszegült, minek hatására gondolta meg magát, és kértük, fejtse ki, jogilag miben hibázott az iskola. Az ugyanis egy ilyen kérdésben nem lehet érv, hogy a sajtó minek minősít valamit.

Ezekre még nem kaptunk választ, a Telex megkeresésére viszont reagáltak. Ebben tagadták le, hogy Maruzsa tudott volna az iskola közlemény tartalmáról.

Azt elismerték, hogy Mészáros Csaba az egyeztetés alkalmával megemlítette, hogy az iskola honlapjára kitettek egy tájékoztatást a digitális eszközök használatáról, de azt az államtitkárnak nem mutatta meg, ő azt nem olvasta, így

a tervezett eljárásról véleményt nem alkothatott, az álláspontját nem fogalmazhatta meg.

A válasz szerint Maruzsa „általánosságban csak annyit mondott, hogy a rendelet azért kiváló, mert az a végrehajtás érdekében az igazgatóknak nagy mozgásteret biztosít.”

A minisztérium szerint Maruzsa Zoltán a sajtóhíreket megelőzően nem volt tisztában azzal, hogy az igazgató nem tervezi leadatni a telefonokat. Azt is megemlítették, Mészáros nem is akarta kitölteni a mandátumát, már az utódlás kérdésével foglalkozik.

Maruzsa állításaira kértünk reakciót Mészáros Csabától, a válaszát még várjuk.

Címlapi kép: Derencsényi István/MTI/MTVA

Kiemelt videóink