Moszkvában nyaral a szlovákiai Magyar Szövetség alelnöke

külföld
augusztus 29., 09:45

Gyimesi Györgyről, a szlovákiai Magyar Szövetség politikailag extravagáns alelnökéről még a tavalyi szlovákiai parlamenti választás idején írtunk sokat. Különös volt, hogy mit keres egy magyar párt háza táján, hiszen korábban szlovák pártban politizált. Az egyik kampánygyűlésén azt mondta, „ha valakinek annyira büdös a magyar párt, vegyen fel egy gumikesztyűt és azzal együtt dobja be a szavazatát”. A Magyar Szövetségnek bukást hozó választás után pedig az etnikai politizálást temette.

Nos, Gyimesi György az orosz–ukrán háború 2022-es kitörése óta az első aktív szlovákiai politikusként Oroszországba látogatott, mégpedig nyaralás céljából, írja a Napunk.

Moszkvából Facebook-videót is posztolt, amivel azt akarta bizonyítani, hogy mennyire hatástalanok az Oroszország ellen bevezetett nyugati szankciók. Lehet kapni ugyanis Mercedest, ami a németek képmutatásának is bizonyítéka. És a régi McDonaldsok helyén működik a Vkuszno – i Tocska gyorsétterem. A hamburgerük, mondta Gyimesi, miután megkóstolta, pont olyan ízű, mint a McDonaldsé.

Az útjáról a Napunknak nyilatkozott Gyimesi. Egy hétig pihent, városokat nézett, természetet járt odakint. És be akarta mutatni az orosz valóságot, a szankciók ugyanis szerinte nem működnek. Azt mondta, egyedül volt kint, az útját saját maga finanszírozta. A lap megkérdezte, hogy kit támogat a háborúban. Gyimesi szerint Oroszország az agresszor, de érdekesnek tartja, hogy az újságíró a provokatőrökre nem kérdezett rá. Ezzel együtt ő a békét támogatja.

Kiemelt videóink