Szijjártó Péter: „Szélsebesen változik minden, a világ, Magyarország és benne Dunakeszi is”

belföld
augusztus 31., 10:55

Fejlődés csak akkor és ott lehet, ahol a legmagasabb szintű oktatás és a legmodernebb technológia kiegészíti egymást – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Dunakeszi Diáknegyed átadásán.

Szijjártó Péter azt mondta: a Dunakeszin és annak környékén élő fiatalok számára mostantól megadatik a lehetőség, hogy a legmodernebb technológiákhoz szükséges tudást helyben szerezzék meg. „Szélsebesen változik minden, a világ, Magyarország és benne Dunakeszi is, egy fontos kérdés van, hogy ki lesz ezeknek a változásoknak a nyertese, ki profitál mindebből” – fogalmazott Szijjártó Péter, aki szerint azok leszenek a nyertesek, akik felkészülnek a változásokra. A tárcavezető hangsúlyozta: a felkészültség azt jelenti, hogy rendelkezésre állnak képzett szakemberek, akik értik, és nemcsak követni, hanem alakítani is tudják a változásokat.

„Ahhoz, hogy ilyen szakemberekkel rendelkezzünk, a legmagasabb színvonalú oktatásra, illetve képzésre van szükség, tehát meg kell teremteni a megfelelő feltételeket” – mondta. „Mindannyian büszkék lehetünk arra, hogy itt, Dunakeszin megteremtettük a legmodernebb, legfejlettebb oktatáshoz és képzéshez szükséges feltételeket, megteremtettük a lehetőségét annak, hogy mi, dunakesziek a lehető legképzettebb, a változásokra a lehető legfelkészültebb fiatalokat, szakembereket adjuk Magyarországnak, a magyar gazdaságnak, Magyarország jövőjének” – fogalmazott a miniszter.

photo_camera Szijjártó Péter (balfelől) az eseményen Forrás: Szijjártó Péter fb-oldala

Szijjártó Péter kiemelte, Dunakeszi lakosaként büszke arra, hogy a város az elmúlt időszakban a magyar oktatás fejlődésének és modernizálásának szinonimájává vált.

A diáknegyed összes hasznos alapterülete nettó 32 087 négyzetméter. A beruházással létrejött egy 20 tantermes gimnázium, 26 tantermes technikum és szakképző iskola, mindkettőhöz egy-egy tornacsarnok, egy közös étterem-konyha, valamint egy városi uszoda – olvasható a helyi tájékoztatóban.

A gimnázium tornaterme alkalmas tömegrendezvények megtartására is, illetve mindkét sportcsarnok felszerelhető szertornász versenyekhez szükséges eszközökkel, és alkalmas ezen versenyek lebonyolítására is, az étterem 500 fő befogadására, míg a konyha 1500 adag étel elkészítésére alkalmas. Az oktatási komplexum 1500 tanulót képes befogadni. (MTI)

Kiemelt videóink