A svéd egészségügyi hatóság iránymutatása szerint 2 éves kor előtt nem nézhetnek semmilyen képernyőt a gyerekek

Egészségügy
szeptember 02., 16:25

A svédországi egészségügyi hatóságok iránymutatása szerint a 2 évesnél fiatalabb gyerekeket semmilyen digitális képernyőnek nem lehetne kitenni, a tizenévesek pedig naponta maximum 3 órát tölthetnének képernyő előtt.

A szülőknek és a gondviselőknek át kell gondolniuk, hogyan használják a képernyőket a gyerekeikkel, és el kell mondaniuk a gyereknek, mit csinálnak a telefonjukon, ha a jelenlétükben használják azt – áll az iránymutatásban. Ez az első alkalom, hogy a Folkhälsomyndigheten, a svéd közegészségügyi hatóság előírja, hogyan kell a szülőknek szabályozniuk a képernyő előtt töltött időt.

A 2 és 5 év közötti gyerekek képernyőhasználatát legfeljebb egy órára kell korlátozni, a 6 és 12 év közötti gyerekek legfeljebb 2 órán keresztül használhatják a képernyőt, a 13-18 éveseknél a határ 3 óra – írják. Ez jelentős csökkenést jelent a svéd gyerekek és fiatalok jelenlegi átlagos képernyőhasználati idejéhez képest, ami a becslések szerint – az iskolai munkát nem számítva – a 9-12 évesek esetében napi 4 óra, a 17-18 évesek esetében pedig napi több mint 7 óra.

„Túl sokáig hagytuk, hogy a képernyők és az alkalmazások elrabolják az időt és a figyelmet annak rovására, amiről tudjuk, hogy a jó közérzethez szükséges. Tudjuk, hogy a digitális média használata negatív egészségügyi hatásokkal járhat, beleértve a rosszabb alvást és a depresszió tüneteit” – közölte Jakob Forssmed szociális miniszter. Szerinte „ezekkel az életkornak megfelelő ajánlásokkal most fontos támogatást kapnak a gyerekek és fiatalok, a szülők és más gondviselők a képernyők és a digitális média egészségesebb, tudatosabb és felelősségteljesebb használatához”.

Az egészségügyi ügynökség azt is ajánlotta, hogy a gyerekek lefekvés előtt ne használjanak képernyőket, és a hálószobákban éjszaka ne legyenek képernyők. Frossmed szerint „a gyerekek egészsége fizeti meg az árát a technológiai cégek profitjának”.

photo_camera Illusztráció: Yasser al-Zayyat/AFP

A felnőtteknek és gyerekeknek is szóló iránymutatás motivációt és tanácsokat is tartalmaz, hogy hogyan gondolkodjunk a kérdésről. Forssmed szerint most már „konkrét és egyértelmű ajánlások” vannak arra vonatkozóan, hogy könnyebb legyen a témáról beszélni, beleértve az online töltött időt, az ott zajló eseményeket és azt, hogy a gyerekek milyen hatásoknak lehetnek kitéve. „Fontos és szükséges beszélgetni ezekről” – mondta.

Helena Frielingsdorf, a közegészségügyi hatóság vizsgálója szerint a szülőknek példát kell mutatniuk a gyerekeknek, amikor a képernyőhasználatról van szó. „Szülőként önök példaképek” – mondta.

Pár hónapja az Egészségügyi Világszervezet nyomán a svédországi iránymutatáshoz hasonlót javasoltak az ELTE kutatói is.

Az év elején egy 3 hónapos franciaországi tudományos vizsgálat – amit Emmanuel Macron elnök megbízásából végeztek –, arra jutott, hogy a 3 év alatti gyerekeket nem szabad képernyőnek kitenni, ideértve a televíziót is, és 11 éves koruk előtt egyetlen gyereknek sem szabad telefonálnia.

A franciaországi iskolákban a „digitális szünet” részeként próbálják ki a mobiltelefonok iskolai használatának tilalmát 15 éves korig, amit – ha sikerrel jár – januártól országszerte bevezethetnek.

A svéd kormány már korábban közölte, hogy fontolgatja az okostelefonok betiltását az általános iskolákban. Belgiumban is elvennék a telefonokat a diákoktól, Görögországban betiltják a telefont az iskolákban, és Hollandiában is életbe lépett a tiltás az általános iskolákban. Magyarországon egy augusztusi kormányrendelet szerint a mobiltelefon és más, internetezésre alkalmas okoseszköz korlátozott használatú tárgynak minősül, amit fő szabály szerint az iskolába érve le kell adnia a diáknak. (Guardian)

Kiemelt videóink