Vitályos Eszter: Azért kell elvenni a telefont, hogy a gyerekek a szünetekben se „kütyüzzenek”

belföld
szeptember 01., 17:03

Azért veszik el a diákoktól a mobiltelefont, hogy „nagyobb figyelem jusson a tanulásra, és a szünetekben a gyerekek ne kütyüzzenek, hanem beszélgessenek egymással” – mondta a Kossuth Rádió reggeli műsorában Vitályos Eszter kormányszóvivő.

Egy augusztus elején megjelent kormányrendelet szerint a mobiltelefon illetve más, internetezésre alkalmas okoseszköz korlátozott használatú tárgynak minősül, amit fő szabály szerint az iskolába érve le kell adnia a diáknak.

Az igazgató egészségügyi, a tanár pedagógiai okokra hivatkozva engedélyezheti a használatát. Azt meg kell jelölni, mire szól az engedély, de a rendelet elég tág kereteket szab: itt lehet szó tanóráról, foglalkozásról és tanítási évről is.

A Madách Imre Gimnáziumban úgy döntöttek, nem veszik el a mobilt, amit Maruzsa Zoltán államtitkár úgy értékelt, az iskola szembe megy a jogszabállyal, ezért felmentette az igazgatót. A tantestület szerint a rendelet szövege szerint jártak el.

Maruzsa szerint mindenesetre nagy mozgásteret adtak az iskoláknak.

Azt, hogy pontosan mit kell csinálni a telefonokkal, többen eltérően értelmezik. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezet szerint miután egész tanévre adható felmentés, a szünetekre sem kell elvenni a mobilt, míg beszéltünk egy szakképzési centrum vezetőjével is, aki szerint a felmentés csak az órákra szól, így a reggel összeszedett telefonokat csak az adott tanórákra lehet bevinni, óra végén újra össze kell gyűjteni azokat.

Alapesetben a diákok a tanítási nap végén kapják vissza a telefont. A tárolást a házirendben kell szabályozni – van olyan iskola, ahol előírták, hogy minden reggel új borítékot kell vinni, és abban kell leadni a készüléket.

Címlapi kép: Jessica Gow/TT News Agency via AFP

Kiemelt videóink