Rosta Miklós: Az illiberalizmus ára a magyar gazdaság leszakadása

„A magyar gazdaságról, a gazdasági rendszer működéséről nem lehet anélkül beszélni, hogy ne beszélnénk arról, hogy milyen a magyar politikai rendszer. Ezért fontos azt kiemelni, hogy a magyar politikai rendszer tudás- és értelmiségellenes, az információs autokrácia legpontosabb példája ma a világban” – mondta Rosta Miklós, a Corvinus Egyetem tanszékvezetője a közgazdasági társulat konferenciáján csütörtökön.

Ebből a gazdaságra nézve az következik, hogy Magyarország nem csatlakozik a tudásalapú gazdaságokhoz, nem képes élni az EU által biztosított lehetőségekkel. Az információ autokrácia velejárója az is, hogy a magyar állam nagyon keveset költ a humán tőkére. „Rémisztően állunk a humán tőkébe invesztálással, ami szerintem szándékos és szisztematikus” – mondta Rosta, aki adatokkal is igazolta az állítását: a közoktatásra költött forrás a GDP 2,7 százaléka volt 2022-ben, míg 2010-ben még 4,6 százalék volt, az egészségügyre fordított kiadások pedig nagyjából az uniós átlag felénél vannak. Ennek aztán az a következménye, hogy az emberi tőke erodálódik, ami súlyos társadalmi és a munkaerőpiaci problémákat és már gazdasági károkat is okoz.

A rendszer mégis stabil, mert a hatalmi elitnek ez a struktúra tökéletes. A magyar kapitalizmust ugyanis nem a versenyalapú, hanem egyre inkább az úgynevezett politikai kapitalizmus logikája határozza meg. Rosta szerint minden kapitalista rendszerben jelen van mindkét mechanizmus, ezek arányából fakad a különbség mondjuk Kína és az Egyesült Államok között. Magyarországon is mindkettő jelen van: „van a versenyszektor, amelyben többségében multik termelnek versenyképesen, de ők sem itt innoválnak. És vannak a magyar tulajdonú nagy és közepes vállalatok, amelyekre egyre inkább a politikai kapitalizmus jellemző. Korábban is jelen volt ez Magyarországon, de 2010 óta látványosan megerősödött”.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Az egyetemi kutató szerint ezt a kormány által kimondottan támogatott „hazai vállalkozói” réteget az alábbiak jellemzik:

• járadékvadászat és rablógazdálkodás;
• rövid távú gondolkodás, magas osztalékkivétel, mert ki tudja, mi lesz három-öt év múlva;
• puha költségvetési korlát: ezek az üzleti szereplők nem a vevőre fókuszálnak, hanem arra, akitől a támogatás jön (államra vagy közpénzt folyósító más közintézményre);
• nincs innováció, mert minek – nem az innovációtól függ a gazdasági sikerük (ebből fakad, hogy a régiós kis- és középvállalkozások mára messze lehagyták a magyar cégeket innovációban);
• gyenge versenyképesség, mert minek a versenyre koncentrálni – nem attól függ a gazdasági sikerük;
• a jövő generációit nem versenyképességre, innovációra törekvésre neveli, hanem arra, hogy a tudás helyett a kapcsolatok számítanak.

Ennek a politikai kapitalizmusnak a térnyeréséből az fakad, hogy „a magyar gazdaság leszakad a régió többi országától versenyképességben, stagnál a termelékenység, a fogyasztás, a beruházás”. Rosta szerint tény, hogy van felzárkózás, konvergencia a fejlett EU-tagállamokhoz, de ez sokkal lassabb, mint a régió többi országában, ráadásul még most is lassul.