Szentkirályi Alexandra az Airbnb betiltásáról szóló terézvárosi népszavazás eredményétől tenné függővé országosan is az Airbnb-k jövőjét. A Fidesz választás előtt visszalépett főpolgármester-jelöltje azt mondja, bármilyen döntés is születik a VI. kerületben vasárnap estig tartó helyi népszavazáson, azt fogja javasolni a kormánynak, hogy Budapesten és akár országosan is annak megfelelő szabályozást hozzanak.
Az Airbnb-k terézvárosi sorssáról Soproni Tamás, a kerület ellenzéki polgármestere írt ki helyi népszavazást. A kerületben még most is megy az intenzív kampányolás, az egyik oldalon a túlturizmus okozta problémákkal és a magas albérleti díjakkal érvelnek, a másikon többek között a pozitív gazdasági és munkaerőpiaci hatásokat és az ingatlantulajdonosok érdekeit emelik ki. A részvétel 15-20 százalék között van, de az eredményt a kerületi polgármester attól függetlenül ügydöntő népszavazásként kezeli, hogy végül hányan mennek el.
Szentkirályi Alexandra, aki jelenleg a Fidesz budapesti elnöke, a terézvárosi eredményt ugyanakkor rögtön egy budapesti, vagy akár országos szabályozás alapjának is tekinti.
"Terézváros fontos döntést hoz a napokban, ami mindannyiunkat érinthet" - mondta Szentkirályi a vonatkozó Facebook-videójában, és azt hangsúlyozta, hogy bármilyen döntést is hoznak az emberek, javasolni fogja a kormánynak, hozzon Budapesten és akár országosan is ennek megfelelő szabályozást.
"A helyi népszavazáson mindenki elmondhatja a véleményét, és nekünk, politikusoknak az a feladatunk, hogy ezt a véleményt tudomásul vegyük és képviseljük"
- mondta.
Azzal, hogy az ellenzéki polgármester által kezdeményezett kerületi népszavazást a Fidesz fővárosi elnöke országosan is ügydöntőként kezelné, érdekes fejlemények jöhetnek. A Terézvárosban ugyanis az egyik opció a teljes betiltás, a másik pedig az eddigi, tényleges korlátozást nem jelentő szabályozás meghagyása. Arról, hogy Budapesten, vagy akár országosan teljesen betiltanák a rövid távú lakáskiadást, idáig nem lehetett hallani. Hasonlóan radikális elképzelés az európai nagyvárosok közül egyelőre csak Barcelonában merült fel, ahol a városvezetés 2029-től tiltaná be mindenestül az Airbnb jellegű szállásadást.
Egy új, országos szabályozás azonban Magyarországon is terítéken van: Orbán Viktor Nagy Márton gazdasági minisztert bízta meg azzal, hogy szeptember végéig dolgozzon ki egy erről szóló javaslatot. Ennek a lehetséges tartalmáról egyelőre csak pletykákat hallani, leginkább azt, hogy évi 120 vagy 180 napban korlátozhatják a rövid távú kiadást, és növelnék az Airbnb adóterheit is. A Szentkirályi-javaslat bármilyen terézvárosi kimenetel esetén ettől radikálisan eltérne, miközben az eltérő helyi társadalmi válaszok helyett egységesen szabályozná ezt a kérdést is.