Búcsúzzunk az árvíz kilencedik napjától képes összefoglalónkkal
A leglátványosabb fővárosi képek a dunai árvíz kilencedik napjáról ebben a cikkünkben. Jó éjszakát, köszönjük, hogy velünk tartottak!
Bár Karácsony Gergelyék előzetesen szombat estére, a miniszterelnök délutánra várta a Duna tetőzését a fővárosban, úgy tűnik, a folyó hajnali öt körül 830 centivel tetőzött Budapesten. Fellélegezni azért még nem teljesen lehet. Közvetítésünk az árvízvédekezés kilencedik, sokak szerint legnehezebbnek ígérkező napjáról.
A leglátványosabb fővárosi képek a dunai árvíz kilencedik napjáról ebben a cikkünkben. Jó éjszakát, köszönjük, hogy velünk tartottak!
A Dunakanyarban, a Szentendrei-sziget lévő 900 lakosú Kisoroszinál szombat hajnalban tetőzött a Duna. A települést, ahogy a nagy áradások szokták, ezúttal is teljesen körbezárta a víz. Egy súlyos beteg helyi lakost katonai helikopterrel kellett kórházba szállítani – írja az Atv.hu a polgármestertől, Molnár Csabától kapott tájékoztatás alapján.
Szombaton tetőzött az áradó Duna a fővárosban, az extrém magas vízállásra sokan voltak kíváncsiak. Munkatársunk kora délután a Margit híd pesti hídfőjének közelében járt.
Az áradó Dunából mentettek ki egy embert a Pest megyei kutató-mentőszolgálat munkatársai, miután a férfi a tiltás ellenére kihajózott a folyóra, és kishajója Tahitótfalu környékén felborult. A mentőszolgálathoz érkezett bejelentés szerint a férfi a Duna szentendrei ágában, egy fába kapaszkodva várta a mentést. A bajbajutottak búvárok találták meg, majd tűzoltók vitték partra, ahol átadták a mentősöknek. A kutató-mentőszolgálat az esetről készített videót a Facebookon azzal a megjegyzéssel osztotta meg:
az áradó Dunában, a tiltás ellenére, mentőmellény nélkül vízre szállni szerintünk felelőtlenség és életveszélyes.
A pénteken készült videón Szob, Zebegény, Nagymaros, Kismaros és Verőce árvíz elleni küzdelmét mutatja be az Országos Vízügyi Főigazgatóság.
Az OVF szombat délután bejelentette: a Duna apadásával kiegyenlítődtek a vízszintek, ezért kinyitották a Moson-Duna torkolati művet, így a Mosoni-Duna apadása is megkezdődhetett. A Lajta szintén folyamatosan apad, a tetőzés óta már 40 centit csökkent a vízszint.
A dunai árhullám elől menekülő vadak miatt lezárják szombat és vasárnap éjszakára az 55-ös út Baja és Pörböly közötti szakaszát. Az MTI által közzétett rendőrségi tájékoztatás szerint szombaton 22 óra és vasárnap 4 óra, valamint vasárnap 22 óra és hétfő 4 óra között az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárják.
A közlekedők a forgalom nagyságától függően 20 km/órás sebességkorlátozással és kizárólag rendőri felvezetéssel haladhatnak mindkét irányban. Ennek a két napnak a többi időszakában 60 km/órás sebességkorlátozás van érvényben, mert a gemenci erdőből az ár elől menekülő vadak gyakrabban bukkanhatnak fel az úton és annak közelében.
A Batthyány téren tartott sajtótájékoztatót szombat délután Karácsony Gergely és a Fővárosi Vízművek, a Fővárosi Csatornázási Művek és a Budapesti Közlekedési Központ képviselői. A főpolgármester nekik és a civileknek, önkénteseknek, a hatóságoknak és az állami szerveknek is megköszönte a segítségnyújtást.
„Jól vizsgázott a főváros és az állami szervek közti együttműködés is. Úgy látszik, ilyenkor, árvíz idején sikerül félretenni a politikai vitákat”,
mondta. Karácsony a szintén jól vizsgázó budapestiektől azt kérte, továbbra is tartsanak egy lépés távolságot, ha az árvíz „egyszerre félelmetes és csodálatos látványát” akarják látni.
Bár Karácsonyék előzetesen szombat estére, a miniszterelnök délutánra várta a Duna tetőzését a fővárosban, a Vízügy méréseiből úgy tűnik, a folyó hajnali öt körül 830 centivel tetőzött Budapesten. Ez mintegy hatvanegy centivel alacsonyabb a 2013-as rekord vízállásnál.
„Biztos Nyugat-Európához sorolt minket” – válaszolta ironikusan Orbán Viktor az ATV munkatársának, aki a szombat reggeli árvízinfón arról kérdezte a miniszterelnököt, hogy Ursula von der Leyen Lengyelországba látogatva ígéretet tett arra, hogy akár tízmilliárd eurós finanszírozást mozgósít az árvízkárok enyhítésére, de Magyarország nem lett megemlítve a támogatandó Közép-Európai országok között.
Orbán szerint Magyarország „a történelmi tapasztalatok alapján ha baj van, csak magára számíthat”, az Európai Uniótól és az Európai Bizottságról érkező pénzt pedig olyan bizonytalan dolognak tartja,
„mint a kutya vacsorája”.
Ezután a miniszterelnök kifejtette, hogy Magyarország egyébként nagyon jól megvan uniós pénzek nélkül is - de azért minden segítséget szívesen fogadunk.
Ütemesen apad a Duna Nagybajcsnál, Győrnél a folyó és a Mosoni-Duna szintje várhatóan még szombaton kiegyenlítődik, Mosonmagyaróvárnál a Lajta vízszintje már majdnem negyven centimétert csökkent. Mostanra Budapest is túl lehet a csúcson, de az Országos Vízügyi Főigazgatóság figyelmeztet, hogy a tetőzés még nem ok a hátradőlésre: az árvíz lassú levonulásával folyamatos extrém terhelést kapnak a gátak.
A védekezés ezen szakaszában kiemelten fontos a szaktudás és az éberség, mert a töltések mentén kialakulhatnak szivárgások, írják közleményükben.
Bár Karácsony Gergelyék előzetesen szombat estére, a miniszterelnök délutánra várta a Duna tetőzését a fővárosban, a Vízügy méréseiből úgy tűnik, a folyó hajnali öt körül 830 centivel tetőzött Budapesten. Ez mintegy hatvanegy centivel alacsonyabb a 2013-as rekord vízállásnál.
A Duna Budapest alatti szakaszán, Paksnál előreláthatólag vasárnap éjjel, Bajánál hétfőn este várható a tetőzés, ezeken a területeken - beleértve a Paksi Atomerőművet is - egyelőre másodfokú készültség van érvényben. (MTI)
Bár Karácsony Gergelyék előzetesen szombat estére, a miniszterelnök délutánra várta a Duna tetőzését a fővárosban, a Vízügy méréseiből úgy tűnik, a folyó hajnali öt körül 830 centivel tetőzött Budapesten.
Ez mintegy hatvanegy centivel alacsonyabb a 2013-as rekord vízállásnál. Az Időkép szerint már a városban és a felsőbb szakaszokon is apad a Duna.
A megáradt Duna Baja üdülőövezetében. A környéken egyébként hétfőn este várható a tetőzés, országszerte itt lehet majd a legmagasabb a vízállás.
A budapesti Carl Lutz rakpart aktuális állapota az MTI fotóin:
Pénteken ilyen volt.
Több mint nyolcezer liter korábban lefoglalt üzemanyagot adott az árvízvédekezéshez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
A NAV az MTI-nek azt mondta, rendszeresen foglalnak le üzemanyagot jövedéki eljárásban, például az illegálisan - jellemzően az adók megfizetése nélkül - forgalomba került, vagy a veszélyes, szabványoknak nem megfelelő üzemanyagot. Árvízkészültség esetén a korábban elkobzott üzemanyagok átadhatók az illetékes szerveknek.
A hivatal szombat délelőtt Győrbe, Pilismarótra, Szentendrére és fővárosi kerületekbe szállított a lefoglalt üzemanyagból, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun és Fejér megyékbe pedig várhatóan hétfőn.