Orbán nyilatkozata felért egy beismeréssel: kárt okoztak a magyar gazdaságnak

gazdaság
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Ajándékozás

Cikkek ajándékozásához Közösség vagy Belső kör csomagra van szükséged.

Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be! Ha még nem, válassz a csomagjaink közül!

„Nem tudom megígérni, hogy az árakat leszorítom vissza a földre, mert az tönkreteszi a gazdaságot”.

Ezt mondta Orbán Viktor 2024. október 4-én reggel, a péntek reggelenként megszokott közrádiós szereplése során.

„Magyarország védi a családokat, sikerült megfékeznünk a benzinár-növekedést (…) De közben más termékek, fontos termékek ára nő. Ilyenek az élelmiszerek. Ma úgy döntöttünk, hogy hat termék esetében: kristálycukor, búzafinomliszt, napraforgó-étolaj, sertéscomb, csirkemell és a 2,8%-os tehéntej esetében beavatkozunk az árak alakulásába.”

Ezt pedig 2022. január 12-én mondta, kormányülésről kisietve, kezében mappával és tollal. Az infláció már akkor nőtt, nődögélt, 8 százalék körül volt az egy évvel korábbi 2,7 százalék után, az élelmiszerárak emelkedése már meghaladta a 10 százalékot. Csak még nem hívták háborúsnak, se szankciósnak, mert ugyebár még bő egy hónappal voltunk a háború, és még többel a szankciók előtt.

A következő bő másfél évben az árstop és az ársapka, a hatósági árszabályozás, amit egyre több termékre terjesztettek ki, a politikai kommunikáció csodafegyvere lett. Gazdasági haszna semmi nem volt, kára annál inkább.

Csatlakozz most kedvezménnyel a Körhöz, és olvass tovább!

Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek