A magyar jégkorong egyik legendája is érintett lehet a fehérvári számlagyáros ügyben

bűnügy
október 12., 09:05

Egy korábbi sokszoros válogatott jégkorongozó is érintettje a Nemzeti Adó- és Vámhivatal indított nyomozásnak, amely bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt indult el – írja a Blikk. A lap nem nevezi meg a hokist, akivel egyébként próbáltak beszélni, de nem vette fel a telefont. A Blikk újságírója beszélt „a sportág berkeiből” másokkal, ők nem kívántak nyilatkozni, annyit fűztek hozzá, hogy mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, és remélik, végül kiderül, hogy az egykori válogatott játékos ártatlan.

A fehérvári számlagyáros ügyről még csütörtökön adott ki közleményt a NAV, abban azonban semmilyen módon nem volt szó volt válogatott hokisról. A kárt több mint kétmilliárd forintra becsülte a hatóság.

Többek közt ezt írták: „Egy Fejér vármegyei férfi irányította azt a hierarchikusan felépített bűnszervezetet, amelynek tagjai nagyfokú szervezettséggel, egymással titkos kommunikációs csatornákon érintkezve működtettek valós gazdasági tevékenységet nem folytató társaságokat. Az elkövetők a cégek élére stróman személyeket ültettek; kizárólagos céljuk az volt, hogy tényleges gazdasági tevékenység nélkül kiállított számlákat biztosítsanak a haszonhúzó társaságoknak. A cégek a fiktív számlák áfatartalmát jogosulatlanul levonásba helyezték, ezzel különösen jelentős vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek.”

Mivel a szóban forgó cselekményeket bűnszervezetben követték el, büntetési tételük 5–25 év lehet a NAV közleménye szerint. Egyelőre 5 letartóztatott van – a jégkorongozó nincs közöttük –, róluk a hatóság ezt írta: „a gyanúsítottak vonatkozásában a szökés, elrejtőzés veszélye fennáll. Megalapozottan feltehető továbbá, hogy szabadlábra kerülésük esetén a bizonyítást veszélyeztetnék, illetve a bűnismétlés veszélye is megállapítható. A Székesfehérvári Járásbíróság az ügyészi indítványnak helyt adott és elrendelte a terheltek letartóztatását. A bíróság döntése – egy gyanúsított kivételével – nem végleges.”

A Blikk tudomása szerint a hokis mellett „más területen dolgozó, sikeresnek tartott üzletemberek is érintettek”. A gyanú szerint a periodikusan változó vállalkozásokból felépített többszintű cégláncolat ügye kapcsán az országos akcióban 49 helyszínen kutattak, 29 gyanúsítottat hallgattak ki és 5 embert vettek őrizetbe. A NAV nyomozói, IT-szakemberek, revizorok, járőrök ingatlanokat, bankszámlákat zároltak, nagy értékű gépkocsikat és készpénzt foglaltak le több mint másfél milliárd forint értékben. A lap úgy tudja, a hokis nem tartozott a legfelső körökhöz, de „így is aggódnia kell”.

A sztoriról kiadott közleményét ezzel a videóval illusztrálta a NAV:

link Forrás