Lázár János azt gondolja, Debrecen pár éven belül gazdagabb lehet Budapestnél

POLITIKA
október 16., 19:02

A kormány Debrecenre mint társfővárosra tekint, és továbbra is részt vesz a fejlesztésében, aminek eredményeként a város Európa 30 legnagyobb ipari központja közé léphet – mondta az építési és közlekedési miniszter a helyi gazdaságfejlesztési beruházások koncepciójával foglalkozó munkacsoport ülése utáni sajtótájékoztatón.

Lázár János azt mondta:

„Személyesen én azt gondolom, hogy néhány éven belül Debrecen olyan város lehet Magyarországon, mint amilyen Németországban Hamburg vagy München, lehet, hogy legalább olyan gazdag vagy gazdagabb is, mint a főváros.”

link Forrás

Lázár János azt mondta, eddig 500 milliárd forinttal támogatták a gazdaságfejlesztést, amiből 300 milliárdot a BMW autógyárnak is otthont adó észak-nyugati gazdasági övezetben, 200 milliárdot a déli ipari övezetben használtak fel. Szerinte minden adott ahhoz, hogy 2025-ben elkezdődhessen az autógyártás Debrecenben.

A idén további gazdaságfejlesztési beruházásokról is dönt a kormány, Lázár szerint 2026-ig további 250-250 milliárd forint biztosítására lesz szükség. Arról is beszélt, hogy az ipari fejlesztések mellett áttekintették azokat a tennivalókat is, amik a polgárok mindennapjait, életminőségét befolyásolják. A tervezett közlekedési fejlesztések közül kiemelte a 2029-re tervezett keleti elkerülő utat.

Bejelentette, hogy a kormány döntött arról, hogy a 471-es főút négysávosításához kapcsolódóan újjáépítik a Debrecen-Nyíregyháza vasútvonalat. A 320 milliárd forintos beruházással a két város között teljesen újjáépül az 50 km-es vasúti pálya, és egy aluljáró megépítésével megszüntetik a 471-es főút és a vasút szintbeli kereszteződését Debrecenben, a Sámsoni úton. Az Európai Bizottság által jóváhagyott projekt összes szükséges kiviteli és tervezési engedélyével, illetve az erőforrásokkal is rendelkezik, januárban jelenik meg a közbeszerzési felhívás, így jövőre elkezdődhet a kivitelezés.

Lázár János építési és közlekedési miniszter és Papp László fideszes polgármester a helyi gazdaságfejlesztési beruházások koncepciójával foglalkozó munkacsoport ülése után tartott sajtótájékoztatón Debrecenben 2024. október 16-án.
photo_camera Lázár János építési és közlekedési miniszter és Papp László fideszes polgármester a helyi gazdaságfejlesztési beruházások koncepciójával foglalkozó munkacsoport ülése után tartott sajtótájékoztatón Debrecenben 2024. október 16-án. Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI/MTVA

Lázár János kitért arra, hogy új konstrukcióban, a magántőke bevonásával tervezik újjáépíteni a debreceni vasúti pályaudvart, a Nagyállomást: a beruházás a tíz, legnagyobb forgalmat lebonyolító pályaudvar korszerűsítése keretében valósul majd meg. A program lényege, hogy a vasútüzemet szétválasztják a kereskedelmi funkciótól, utóbbit a magántőkének hozzáférhetővé teszik. A leendő debreceni pályaudvart úgy kell elképzelni, mint egy bevásárlóközpontot, aminek az egyik része lesz a vasúti érkezési pont, a többin pedig üzletek, kereskedelmi egységek lesznek – mondta Lázár.

Az autópálya-fejlesztésekről azt mondta, építik az M4-es autópályát Törökszentmiklós és Kisújszállás között, a beruházás 150 milliárd forintba kerül, és 2025 végére, 2026 elejére lesz kész. Utána jön a Berettyóújfaluig tartó szakasz, amivel összekötik az M35-ös és az M4-es autópályát.

Bejelentette azt is, hogy Debrecenbe költözik a Természettudományi Múzeum és a Közlekedési Múzeum is. Előbbinél még zajlik a tervpályázat, utóbbinak lezárult a tervezési ötletpályázata. A BMW autógyár melletti mintegy hathektáros területre épülő Közlekedési Múzeum részletes tervezése, de akár a kivitelezése is elkezdődhet 2026-27-ig – mondta Lázár.

Egy évvel ezelőtt kérdeztük Forman Balázst arról, hogy Lázár Debrecent fejlesztené második fővárossá. A Neumann János Egyetem docense nem értett egyet a második főváros elnevezéssel, de a lehetséges helyszínek közül Debrecent jó választásnak tartotta. Szerinte is kell egy ellenpólus Budapest mellett, de a legnagyobb probléma a város benépesítésével lesz: a vendégmunkások úgy változtatnák meg a város arculatát, amivel a kormány riogatni szeret, ha pedig magyarországi magyarokkal töltjük fel, akkor kinyírjuk a vidéki Magyarországot.