Orbán Balázzsal és Nagy Ervin hangjával hirdeti október 23-i rendezvényét Magyar Péter

POLITIKA
október 17., 11:03

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a napokban jelentette be, hogy 15 órára várja támogatóit október 23-i megemlékezésére a budapesti Bem József térre, ahonnan közösen vonulnak majd át a Széna térre.

Ennek kihirdetését most egy videóval is megtámogatták, aminek története szerint egy családapa idegeli fel magát annyira Orbán Balázs nyilatkozatán – mármint azon, hogy Magyarország Ukrajnával ellentétben nem védekezett volna egy orosz katonai agresszióval szemben –, hogy lyukat vág egy zászlón, majd fogja a családját, és felül egy Budapestre tartó vonatra, hogy részt vegyenek Magyar Péter rendezvényén. Mindeközben Nagy Ervint hallani, ahogy azt mondja, „1956 minden magyar közös története”.

link Forrás

A videó mellett posztjában Magyar azt írja, „az Orbánok ma már kordonok mögött, válogatott közönség előtt igyekeznek letudni a magyar történelem eme dicső napját” – utalva ezzel arra, hogy Orbán Viktor október 23-án a Millenárison tart majd megemlékezést.