Orbán Viktor rémisztőnek nevezte Zelenszkij győzelmi tervét, amit viszont támogat az uniós vezetők többsége

külföld
október 17., 17:05

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Európai Tanács ülésén is ismertette azt a tervet, amivel szerinte jövőre véget érhet a háború.

Az 5 fő pontból álló elképzelésről szerdán az ukrán parlamentben is beszélt. Ott az hangzott el, hogy:

  • meg kell hívni Ukrajnát a NATO-ba. (Donald Trumppal szeptemberben állítása szerint azt közölte, vagy NATO-tagság, vagy atomfegyvere lesz Ukrajnának.)
  • Meg kell erősíteni Ukrajna védelmét, beleértve, hogy a szövetségesek engedélyezzék a nagy hatótávolságú fegyvereik bevetését orosz területen. Szükség van arra is, hogy folytassák az ukrán katonai műveleteket Oroszországban, hogy elkerüljék az ukrajnai „pufferzónák létrehozását”.
  • Telepíteni kell Ukrajna területére nem nukleáris elrettentő egységeket.
  • Amerikával és az EU-val közösen meg kell védeni az ukrán természeti erőforrásokat, illetve kihasználni az ország gazdasági potenciálját.
  • A háború utáni időszakban az Európában állomásozó egyes amerikai csapatokat ukrán katonákkal kell felváltani.

A tervnek van még három titkos pontja, amit Zelenszkij csak a szövetségesekkel oszt meg. Az Európai Tanács ülése előtt Orbán Viktor azt mondta, amiről Zelenszkij az ukrán parlamentben beszélt, az több mint rémisztő,ugyanis még több háborúval járna. Szerinte ehelyett „békestratégiára” van szükség.

Szijjártó Péter külügyminiszter keményebben fogalmazott. Azt mondta, „Ukrajna NATO-csatlakozása túl van a vörös vonalon, ez ugyanis a harmadik világháború kirobbanását eredményezné.” (A kormánynak ez bevett fordulata, régóta riogat harmadik világháborúval.)

Hogy az ülésteremben mit mondott Orbán, egyelőre nem derült ki. Charles Michel elnök mindenesetre egyik oldalára Orbánt, a másikra Zelenszkijt ültette.

A tanácskozás után az ukrán elnök arról beszélt, a tagállamok többsége támogatta a tervét, beleértve a nagy hatótávolságú fegyverek bevetését orosz területeken.

photo_camera Fotó: REMKO DE WAAL/ANP via AFP

Azt ugyanakkor bírálta, hogy több nagy ország, mint az Egyesült Államok, Nagy Britannia és Franciaország, együtt akar dönteni ennek engedélyezéséről, ráadásul egyhangúlag.

Ezeket az országokat kérte a terv támogatására.

Orbánt nem bírálta a sajtótájékoztatón, holott szóba került, hogy Magyarország régóta blokkolja Ukrajna 6,6 milliárd eurós támogatását. Zelenszkij diplomatikusan annyit mondott: „találkoztam vele az asztalnál a többi vezetővel együtt. Üdvözöltük egymást, és az már jó”.

(BBC, Euronews)