Mióta szeptember végén szügyig szuverenitásvédelmi harcokban állva is sikerült Orbán Balázsnak belemondania Kohán Mátyás mikrofonjába, hogy mi azt tanultunk 1956-ból, hogy a szovjetekkel/oroszokkal szemben nem szabad védekezni („valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált két és fél évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát”), azaz kimondta nyíltan, amit a Fidesz el akart titkolni, a kormánypártban van némi zavarodottság, amikor 1956-ról, október 23-ról, szovjetekről/oroszokról, Kádárról van szó.

Ékes jele volt ennek, hogy a Fidesz alelnökének, Kósa Lajosnak október elején az aradi vértanúk emlékére mondott debreceni beszédében sikerült 1848-tól elindulva és 1956-ig, sőt tovább kalandozva az időben arra jutnia, hogy

„Számtalan küzdelmet folytattunk a szabadságunkért, Rákóczitól kezdve egészen 1956-ig, és látszólag ugyan elbuktuk ezeket a küzdelmeket, de az utána következő békét, a szatmári békétől kezdve a kádári konszolidációig úgy-ahogy megnyertük.”

Vagyis a kádári rendszerrel tulajdonképpen nem volt semmi baj, az 1957-1989 közötti időszakból Magyarország voltaképpen jól jött ki.

Erre most jön Gulyás Gergely, és páros lábbal száll bele a Fidesz méltatlanul sokat kritizált egyszemélyes agytrösztjébe. Nehéz legalábbis másképp értelmezni azt az október 22-i műegyetemi beszédét, amiben azt mondta az MTI tudósítása szerint, hogy

„Akiket akkor nem zavart a diktatúra hazaáruló bábkormánya, most zavaró Magyarország demokratikusan megválasztott kormánya. Akik akkoriban néhány évtized alatt megszerették Kádár Jánost, azok most a szuverenitás megőrzéséért harcoló kormányt tekintik kiiktatandó ellenségnek.”

Valamint arról is beszélt, hogy „a szabadság megéri az árát, érdemes küzdeni érte”.

Gulyás emellett kárhoztatta a beszédében a Nyugatot, és annak akkori árulásáról beszélt, valamint arról, hogy „akiket akkor nem zavart, hogy kényszerű szovjet függőségbe taszították az országot, azokat most zavarja a függetlensége”.