„Ki kell mondanunk: Brüsszelnek azokkal az egyetemekkel van baja, amelyek komoly versenytársaivá kezdtek válni a nyugati egyetemeknek”

POLITIKA
október 22., 16:29

„Most ki kell mondanunk világosan és egyértelműen, hogy Brüsszelnek azokkal az egyetemekkel van baja, amelyek nagyon rövid, nagyon rapid módon komoly versenytársaivá kezdtek válni a nyugati egyetemeknek” - jelentette ki a kormánypárti Pósán László keddi felszólalásában a Parlamentben. A fideszes országgyűlési képviselőt nem zavarta meg, hogy a kormány pár napja nyújtotta be azt a törvénymódosítást,

amelytől azt reméli, újra részt vehetnek az alapítványi fenntartású egyetemek hallgatói és dolgozói az Erasmus- és a Horizont+ programokban.

Ezekből még 2023-ban zárták ki az érintett magyar egyetemeket, miután az Európai Tanács több aggályt is megfogalmazott a közérdekű közalapítványokkal kapcsolatban. Az egyik arra vonatkozott, hogy az alapítványok tele vannak a kormánypárthoz kötődő emberekkel.

„Addig amíg a magyar felsőoktatás nem jelentett konkurenciát, addig láthatóan minden rendben volt. Most, hogy konkurenciaként jelenik meg a nemzetközi térben a magyar felsőoktatás, ezzel igenis baj van,”

mondta Posán. Hozzátette:

„A magyar egyetemi világnak a kétharmada, a hallgatók kétharmada olyan egyetemeken tanul, amelyek a világ élvonalához, az ötszázalékos elitklubhoz tartoznak. Európában, mondjuk ki világosan és egyértelműen, nincs még olyan ország, ahol a felsőoktatásban tanuló diákoknak ilyen nagy arányú része a legjobb egyetemeken tudna tanulni.”

link Forrás

Zárásként kijelentette:

„Ilyen gyors, a nemzetközi rangsorokban érzékelhető látványos előrelépésre a távol-keleti egyetemeket kivéve Európában senki nem volt képes, egyedül Magyarország. Erre szerintem büszkének kell lenni, ezt az utat folytatnunk kell, és nem szabad hagyni, hogy erről bennünket letérítsenek csak azért, mert úgy ítélik meg, hogy a nyugati egyetemek versenyképessége hozzánk képes sokkal gyengébb.”