Trump az amerikai választásokba való beavatkozással vádolja a brit Munkáspártot

külföld
október 23., 07:25

Panaszt nyújtott be a szövetségi választási bizottsághoz (FEC) Donald Trump a brit Munkáspárt ellen, azzal vádolva azt, hogy a Harris-Walz-kampány támogatásával durván beavatkozik külföldről az amerikai választásokba, írja a BBC.

photo_camera Fotó: ANNA MONEYMAKER/Getty Images via AFP

A panasz konkrétan idézi azokat az újságcikkeket, amik szerint a Munkáspárthoz kötődő személyek az Egyesült Államokba utaztak, hogy Harris mellett kampányoljanak. Trumpék szerint ez bizonyíték arra, hogy Harris kampánya tiltott adományokat fogad el külföldről.

A levél hivatkozik a Washington Post cikkére is, amiben a lap azt írja, hogy a két párt kommunikált egymással, és hogy a vezető tisztségviselők négyszemközt találkoztak. Emellett a panasz idéz egy LinkedIn-en közzétett bejegyzést, amiben a brit párt egyik munkatársa azt írta, hogy közel száz jelenlegi és korábbi párttag fog a csatatérállamokba utazni. A BBC úgy tudja, hogy az amerikai elnökválasztáson kampányoló munkáspárti aktivisták magánszemélyként dolgoznak Harriséknek.

Az FEC szabályai szerint a külföldi állampolgárok önkéntesként részt vehetnek a kampányban, amennyiben nem kapnak érte fizetést. Keir Starmer brit munkáspárti miniszterelnök a lapnak azt mondta, a pártnak vannak önkéntesei, ők nagyjából sok választáson ott vannak. „A szabadidejükben dolgoznak ott, azt hiszem, más önkéntesekkel együtt laknak”.