Szentkirályi Alexandra szerint most nincs pénze Budapestnek olimpiára

Budapest
október 25., 18:45

„Hiába szeretnének sokan egy budapesti olimpiát, amíg a liberális szivárványkoalíció nem állítja talpra a főváros költségvetését, addig nem lehet olimpiáról komolyan beszélni” – írja Facebook-posztjában Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti frakcióvezetője. Szerinte egy olimpia csodálatos dolog, ők mindig olimpia-pártiak voltak, de „egy budapesti olimpia álom marad egészen addig, amíg a főváros a csőd szélén billeg”.

link Forrás

Pénteken sajtótájékoztatón jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester, hogy javasolni fogja a Fővárosi Közgyűlés tagjainak, hogy a fővárosi önkormányzat gondolkodjon közösen egy majdani budapesti olimpia megrendezésén a Magyar Olimpiai Bizottsággal. Karácsony a sajtótájékoztató után többek között arról beszélt nekünk, hogy a mostani felhívás egy költséghatékony olimpia koncepciójának a megtervezéséről szól, amiben ha megtudnak állapodni a kormánnyal, akkor az nem csak Budapestnek, hanem Magyarországnak is az érdeke lehet.

link Forrás

Ahogy megírtuk, már júniusban pletykáltak arról, hogy a háttérben újraindulhattak az olimpiarendezésről szóló tárgyalások, és létrejöhet egy olyan alku, amiben Budapest ellenzéki vezetése támogatna egy új olimpiai pályázatot, cserébe a város infrastrukturális projektjei pénzügyi támogatásáért cserébe. Ez abból a szempontból nem meglepő, hogy Karácsony Gergely már tavaly is beszélt arról, hogy bizonyos feltételekkel nyitott a tárgyalásokra. „Hogyha az állam épít két metrót, akkor velem lehet beszélgetni az olimpiáról” - mondta tavaly az ATV-nek. Amikor pedig a partizános vitájában került elő az olimpia ügye, Karácsony akkor sem zárkózott el, de azt mondta, mindenképpen népszavazást kell tartani az ügyben: „A mai, magyar Budapest problémáitól fényévekre van az a kérdés, hogy akarunk-e olimpiát rendezni. Egy dolgot tudok mondani: ha ilyen szándék van, akkor arról a budapestieknek kell elsősorban döntenie. Magyarán, a budapestieknek mindenképpen egy népszavazással kell döntenie. [...] De nem gondolom, hogy ez a felvetés most aktuális.

Majd miután Orbán Viktor augusztusban arról beszélt, hogy ha akarjuk, el tudjuk hozni a 2036-os olimpiát, Karácsony még aznap bejelentette, támogatja, hogy 2036-ban Budapest olimpiát rendezzen. Szerinte ennek az a feltétele, hogy az állam elvégezze azokat a beruházásokat, amiket neki kell elvégezni, a másik, hogy a főváros visszakapja azokat a forrásokat, amikkel a saját fejlesztéseit meg tudja csinálni.