Az április 11-i kormányinfón Gulyás Gergely bejelentette, hogy idén nem nyáron fogadják el a jövő évi költségvetést, hanem csak az év végén, hiszen „a jövőre vonatkozó legfontosabb döntést az amerikaiak hozzák meg az elnökválasztáson”. A következő hónapokban a kormányzati kommunikációban egyre erőteljesebben jelent meg annak üzenete, hogy a magyar költségvetést attól függően készítik majd el, hogy ki lesz az amerikai elnök a novemberi választáson.

Aztán nyáron megjelent – vagy mondjuk inkább úgy, hogy az 1979-es Béke és Szocializmusból, a kommunista és munkáspártok elméleti és tájékoztató folyóiratából visszatért közénk – a „békeköltségvetés” fogalma.

Orbán Viktor július közepén arról beszélt, hogy ha béke lesz és békeköltségvetés készülhet, akkor megkétszereződne a magyar gazdaság növekedése. Hogy mihez képest (az ideihez vagy a háborús 2025-ben elérhetőhöz képest), arra nem tért ki. Fontosabb volt annak sulykolása, hogy ha Trump nyer, jó világ jön, ha Harris, rossz világ jön, és hogy a magyar állam – a szügyig szuverenitásharcban álló magyar állam – költségvetési kereteinek kialakítása az elnök személyétől függ majd.

Ez a hosszas bevezető azért kellett, hogy leleplezhessük annak hazugságát.

Az idei költségvetés ugyanis október végére elkészült, a kormány tárgyalta és el is fogadta azt. Bárki lett volna az elnök, ez volt A költségvetés, egy olyan A terv, amely mögött nem volt B terv.