Róna Dániel: Nagyon fontos lenne, ha része lenne az ellenzék központi mondanivalójának az, hogy itt nincs demokrácia
2023 szeptember 24., 18:49
Róna Dániel: Miért olyan hihetetlen?
- Sokan szkeptikusan fogadják azokat a felméréseket, amelyek szerint a Tisza népszerűsége már jelentősen előzi a Fideszét.
- Nem láttunk még olyat az Orbán-kormány elmúlt 14 évében, hogy egy párt megelőzze a Fideszt.
- De miért olyan nehéz elhinni, hogy ez tényleg megtörtént?
- „A centrális erőteret felváltotta a kétpártrendszer, amelyben az inkumbens nehézségei és a kihívó agilitása automatikusan - minden további misztikum nélkül - egy nyílt, kiszámíthatatlan, kétesélyes versenyt eredményez, amiben akár az ellenzéki is vezethet, még egy nem demokratikus politikai rendszerben is.”
- Róna Dániel, a 21 Kutatóközpont igazgatójának vendégcikke.
A Medián legfrissebb mérése szerint a Tisza előnye 11 százalékpont a részvételüket biztosra mondó választók között, a Fidesz pedig a teljes népességben 32-ről 27 százalékra esett vissza. A kutatási eredményeket általában széles körű megrökönyödés és kételkedés övezi a Tisza felemelkedése óta.
Az nem meglepő, hogy a kormánypárti oldalon teljesen komolytalannak titulálják a Medián-kutatást, de például Török Gábor és Dull Szabolcs is szkeptikusan fogadta az eredményeket. Nemcsak a két elemző, hanem a független sajtó egy része is értetlenül áll a jelenség előtt: „Továbbra is döbbenetesek a közvélemény-kutatási adatok közti különbségek”- hirdette a címlapján a 24.hu. „Szerencsés ország: nemcsak a pártverseny kétosztatú, de a közvélemény-kutató piac is... Így aztán, ahogy a politikában, a kutatásokban sem kell tudni, elég hinni”- írta Török Gábor. „Ha hiszünk a közvélemény-kutatásoknak, ha nem”- kezdettel fogalmazta meg a kérdését Benyó Rita a Lakner Zoltánnal készült interjúja során. Természetesen ez a hozzáállás még az említett esetekben sem általános, Benyó és Lakner beszélgetése is kivételnek számít, ahogy általában Dull elemzései is.
Összességében mégis jellemző a reflexiók egy részére, hogy nem tesznek különbséget a kutatóintézetek között, és szinte senki sem emlékezteti arra az olvasóit, hogy az egyes intézetek mérései mennyire bizonyultak pontosnak korábbi választásokon. Természetesen a 2022-es közvélemény-kutatási kudarc után sok esetben érthető lenne a szkepszis, de pont a Medián esetében nem az, illetve annyit hazabeszél e sorok írója, hogy a 21 Kutatóközpont is pontos előrejelzést tett közzé az EP-választás előtt. A zsűrizők továbbá általában nem teszik kellő kontextusba az eredményeket: a Medián szeptemberben 30, október-november fordulóján 32, november végén 27 százalékpontos támogatottságot mért a Fidesznek. Tehát valójában nem annyira arról van szó, hogy pár hét alatt 5 százalékpontot „zuhant” a kormány népszerűsége, hanem inkább egy lassú eróziónak vagyunk tanúi, amelyet nyilván csak hibahatáron belüli ingadozásokkal tud mérni egy kutatás. Szemléletes például a Medián kormányváltást akarók arányáról szóló idősora: mérésről-mérésre egyenletesen nőtt az elégedetlenek tábora. A hibahatár szó használata is elég ritka a sajtótudósításokban.
Kétségtelen, nem láttunk még olyat az Orbán-kormány elmúlt 14 évében, hogy egy párt megelőzze a Fideszt. De miért olyan nehéz elhinni, hogy ez tényleg megtörtént? Már az EP-választáson elért 45-30-as arány is mutatta az olló szűkülését. Teljesen természetes jelenség, hogy az újonnan befutott és átütő sikert elért párt lendülete tovább tart: a 2009-es EP-siker után tovább nőtt a Jobbik, a 2019-es jó eredménye után a Momentum került felszálló ágba, pedig ezek a pártok 15, illetve 10 százalékos támogatottságot élveztek, nem 30-at. Ráadásul ezt a 30 százalékot úgy érte el a Tisza, hogy a többi ellenzéki párt (Mi Hazánktól a DK-ig) még együttvéve 25 százalékot kapott (de önállóan mindegyik 8 százalék alatt maradt) - márpedig nyilvánvaló, hogy az ellenzéki választót egyre inkább csak egyetlen dolog motiválja: Orbán leváltásának az esélye. Azaz már az EP-választás éjszakáján is sejteni lehetett, hogy a Tisza tovább fog erősödni, jelentős részben a többi ellenzéki párt rovására. Így is történt.
A választók gazdasági helyzetértékelése nemcsak borús, hanem egyre borúsabb, a GKI fogyasztói bizalmi indexe szerint a novemberi adat volt az idei év mélypontja. A gazdasági közhangulat és a kormány támogatottsága közötti összefüggés jól dokumentált. Ha körbenézünk a világban, akkor azt látjuk, hogy a kormányon lévő pártok és jelöltek kudarcot kudarcra halmoznak, nem kis részben a gazdasági elégedetlenség miatt, és általában a leghangosabb, legradikálisabb (sokszor a legújabb) kihívó ér el várakozáson felüli jó eredményt az idei választásokon. Végül, a hallgatás spirálja elmélet is egy teljesen releváns magyarázatot ad: a Tisza sikere a választáson, a Magyar Péter által mozgósított tömegek, a rekordokat döntő közösségi médiás számai és a friss kutatási eredmények azt a percepciót erősítik a kormánnyal elégedetlen szavazók számára, hogy van remény, van lehetőség a változásra, nem kell tovább hallgatniuk, nyíltan felvállalhatják a véleményüket, hiszen ők jelentik az új többséget. A kormányoldalon pedig ezzel ellentétes folyamat megy végbe – ezért találta fején a szöget Török Gábor, amikor azt mondta, hogy „nem engedheti meg magának a Fidesz, hogy a hozzá kötött közvélemény-kutatók Tisza-vezetést mutassanak ki”.
Természetesen ezek a folyamatok nem fognak örökké tartani, a Tisza legnagyobb problémája éppen az, hogy a választás nem most, hanem másfél év múlva lesz. Azt azonban már elfogadhatná a kormány által nem fizetett és nem befolyásolt nyilvánosság, hogy a centrális erőteret felváltotta a kétpártrendszer, amelyben az inkumbens nehézségei és a kihívó agilitása automatikusan - minden további misztikum nélkül - egy nyílt, kiszámíthatatlan, kétesélyes versenyt eredményez, amiben akár az ellenzéki is vezethet, még egy nem demokratikus politikai rendszerben is.