A szociáldemokrata PSD nyerte a parlamenti választásokat Romániában vasárnap, a legnagyobb kormánypárt a szavazatok több mint 99 százalékos feldolgozottságánál 22,74%-nál tart. Hogy milyen koalíció lesz ezután az országban, az még kérdéses, ugyanis az eddigi kormányerők helyzetben maradtak ugyan, de sokkal kisebb támogatottsággal, mint eddig, miközben három szélsőséges párt is sikerrel járt. A radikálisan magyarellenes AUR lett a második 18,14%-kal, az elnökválasztás első fordulóját gigantikus meglepetésre megnyerő Calin Georgescu jelölttel kollaboráló POT 6,24, az extrém megnyilvánulásairól ismert – olykor szájkosárban ordibáló – Diana Sosoaca-féle SOS Romania pedig 7,58 százalékot ért el.
A liberális PNL-é lett a szavazatok 14,43, az USR a 12,03 százaléka, mindezek mellett lesznek képviselői az RMDSZ-nek is, amely a vasárnap esti, 5 százalék körüli exit poll-adatokhoz képest 6,5 százalékkal zárt.
A magyar pártra negyedmillióval többen szavaztak, mint négy évvel ezelőtt. A szociáldemokraták és a liberálisok nagyon sok támogatót vesztettek, a szélsőjobbos AUR ehhez képest megduplázta szavazói számát. Az új parlamentbe az eddigi 5 helyett 7 párt jutott be, a POT és az SOS Románia számít újoncnak.
Szijjártó Péter külügyminiszter már hétfő hajnalban sietett kommentálni az eredményeket a közösségi oldalán, de egyelőre csak az RMDSZ teljesítményére szorítkozott. Azt írta, a párt „fantasztikus eredménye” biztosítja, hogy a jövőben is „erős hangja lesz a magyarságnak a bukaresti parlamentben, ahol így semmilyen döntés sem születhet a magyarokról a magyarok nélkül”. Szerinte ugyanakkor az RMDSZ jó szereplése nagy segítséget fog jelenteni a magyar–román kapcsolatok további fejlesztésében is.