A jövő év első felétől nagy létszámleépítések várhatók a hazai autógyártásban az európai autóipar visszaesése miatt - nyilatkozta László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke az InfoRádiónak.
László szerint bár hivatalos számok nincsenek, és nekik is csak becsléseik vannak, a két évvel ezelőtt foglalkoztatottakhoz képest már most nyolc-tíz százalékkal kevesebben dolgozhatnak ezekben az iparágakban, és a számuk várhatóan drasztikusan csökkenni fog.
„Nagyon sok cégnél, ahol éveken keresztül folyamatosan keresték a munkavállalókat, tavaly ősszel már megjelentek a létszámstopok. Idén év elején [...] nem hosszabbítottak meg határozott idejű, lejáró szerződéseket, és [...] ennek az évnek nagyjából a közepén elindult az a trend, hogy különböző eszközökkel elkezdtek megválni a munkavállalóktól a cégek”, mondta.
A Vasas alelnöke szerint bevett módszer, hogy a dolgozókat váratlanul a korábbiaknál sokkal szigorúbb alkalmassági orvosi vizsgálatoknak vetik alá, és olyan indokokkal mentik fel őket a munkavégzés alól, mint a magas vérnyomás. Elmondása szerint volt, ahol azért rúgtak ki valakit, mert nem a kijelölt helyen telefonált, pedig korábban ez nem jelentett gondot.
Németországban a csaknem százhúszezer főt foglalkoztató Volkswagen-csoport dolgozói kezdtek sztrájkba hétfőn.
László szerint a visszaesés több gépgyártási ágazatban is érezhető, a mezőgazdaság, az élelmiszer-ipar, az építőipar hasonló cipőben jár.