Kiss Ambrus: Olyan költségvetést nyújtunk be, ami nem ismeri el az önkormányzatok túladóztatásának jelenlegi kormányzati gyakorlatát

POLITIKA
december 04., 07:20

Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója a Népszavának adott interjúban azt nyilatkozta, hogy őszintén nem bánja, hogy a Fővárosi Közgyűlés meg sem tárgyalta, hogy ő legyen Karácsony Gergely helyettese, „végzi a munkáját, ahogy eddig is”, ráadásul még ugyanabban az irodában is ül, mint korábban helyettesként.

A főigazgatót megkérdezték arról is, hogy valóban van-e esély arra, hogy feloszlassák közgyűlést és új választásokat írjanak ki. Kiss Ambrus szerint azért „halad a szekér”, a közgyűlés, a bizottságok dolgoznak, születnek döntések. Ő arra nem lát esélyt, hogy a fővárosi képviselők feloszlassák a közgyűlést, az Országgyűlés pedig ezt csak egy hosszú jogi eljárás végén teheti meg, amire már nem annyira van idő.

Kiss Ambrus beszélt a főváros idei költségvetéséről is, amelyről a 2023-as költségvetéshez viszonyítva azt mondta: „ha az ideivel azonos működési kiadással számolok, feledve az inflációs és egyéb hatásokat, akkor is 15 milliárddal több a működési kiadási főösszeg, azon egyszerű oknál fogva, hogy a kormány újfent megemelte a szolidaritási hozzájárulás összegét.”

A 412 milliárdos bevétellel szemben egy 424 milliárdos kiadási oldal áll, de csak akkor, ha nem terveznek semmilyen új beruházást. Ám a béreket akkor is kell emelni. Szerinte reálisan az uniós vagy állami fejlesztési forrásokkal sem számolhatnak a „kormány működését elnézve”.

„Egy dolgot tehetünk: az Alkotmánybíróság határozatát figyelembe véve nem a kormány által számolt 89 milliárd forintos szolidaritási hozzájárulással tervezünk, hanem annyival, hogy a költségvetési egyenlet nullára jöjjön ki, vagyis 39 milliárd forinttal. Ez 50 milliárddal kevesebb befizetést jelent az államkasszába a kormány által kiszabottnál” - mondta.

Vagyis olyan költségvetést nyújtanak be, ami nem ismeri el az önkormányzatok túladóztatásának jelenlegi kormányzati gyakorlatát. Erre azért van lehetőség, mert az Alkotmánybíróság szerint a szolidaritási hozzájárulás intézménye akkor kerül összeütközésbe az uniós joggyakorlattal és az önkormányzatok Alaptörvényben rögzített autonómiájával, ha a település az állam nettó befizetőjévé válik, márpedig Budapest már az idén is többet fizetett be az államkincstárba, mint amennyit állami támogatásként kapott. Kiss Ambrus elmondta, hogy a szolidaritási hozzájárulás miatt indított per januárban folytatódik, de az AB határozata után nem aggódnak azon, hogy ne nyernék meg a pert.