Különleges sztori Győrből a Police.hu hasábjain: „A Győri Rendőrkapitányság nyomozói november 28-án egy családi háznál intézkedtek, mivel veszekedésről érkezett bejelentés. Az egyenruhások a bejelentő nőtől tudták meg, hogy az ittas állapota miatt induló vita során egy pofont kapott a házban lakó férfitól. Rögtön azt is elmondta, hogy a férfi egyébként marihuánát termeszt a lakásban, amelyből ő is fogyasztott.”
Ebből is látszik, hogy nem érdemes se inni, se veszekedni, se tettlegességig fajulni. Ugyanis: „A kutatás során a rendőrök a ház egyik szobájában két, speciálisan a cannabis termesztésének céljára kialakított, fűtő-, világító- és szellőztetőberendezésekkel ellátott sátrat találtak, melyekben több tő droggyanús zöld növény volt. A lakásban továbbá ládákban palántákat és befőttesüvegekben szintén kábítószergyanús, zöld növényi származékot, illetve a drog termesztéséhez szükséges eszközöket fedeztek fel.”
Egyéb következmények: „A 43 éves férfit és a 31 éves nőt a Győri Rendőrkapitányságra előállították és kábítószergyorstesztet alkalmaztak velük szemben, amely THC-re pozitív értéket mutatott.”
A nő végül is sokkal jobban járt, lévén, hogy ellene kábítószer birtoklása vétség, míg a férfi ellen kábítószer birtoklása bűntett megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.