konfliktus

Merz kancellár már nem tudná azt tanácsolni a német fiataloknak, hogy menjenek tanulni vagy dolgozni az Egyesült Államokba

Amerika nagy csodálója már nem csodálja annyira Amerikát.

Gazda Albert
külföld

„Orbán nem is Horthy Miklósként, hanem Hitler csatlósaként, Szálasi Ferencként viselkedik”

A külügyminiszteri szintű magyar–ukrán pofozkodás minden eddiginél hevesebben folytatódik, terítékre került a Tisza és a kárpátaljai magyar közösség is.

Gazda Albert
POLITIKA

Kínai külügyminiszter: Japán katonai fenyegetést jelent ránk nézve

Vang Ji szerint elfogadhatatlan, hogy „Japán a tajvani kérdést próbálja felhasználni provokációkra”.

Benics Márk
külföld

Trump arra kérte a japán miniszterelnököt, hogy ne súlyosbítsa a Kínával fennálló konfliktust

Japán források szerint az USA elnöke jelezte Takaicsinak, hogy nem szeretne további eszkalációt, ugyanakkor semmilyen konkrét lépést nem kért tőle, még a Tajvannal kapcsolatos kijelentése visszavonását sem.

Benics Márk
külföld

L. Simon László fb-posztban tette helyre a szorult helyzetében más fideszesekbe is belemaró Demeter Szilárdot

Demeter a magyar múzeumok igazgatóira fogta, hogy nem működik az általa kitalált rendszer, ami teljesen megfosztotta az igazgatókat a döntési jogaiktól. Azt írta, kritikán aluli állapotban vett át a múzeumokat, mire a Nemzeti volt vezetője, L. Simon visszaszólt neki.

Szily László
KULTÚRA

Trump szerint Kambodzsa és Thaiföld beleegyezett a tűzszüneti tárgyalásokba

Az amerikai elnök telefonon beszélt a két ázsiai ország vezetőjével.

Fődi Kitti
külföld

Senki sem ismeri Izrael háborús céljait

Mennyire vonódik be az USA a konfliktusba? Mennyire sikerül Izraelnek meggyengítenie az iráni atomprogramot? Mi lesz iráni olajjal?

Bábel Vilmos
külföld

India és Pakisztán egymást vádolja a tűzszünet megsértésével

A tűzszünet szombati bejelentése után nem sokkal a robbanásokat lehetett hallani a vitatott Kasmír térségében.

Benics Márk
külföld

Fokozódik a feszültség a bírók és a kormány között

Felülvizsgálná az Országos Bírói Tanács a korábban megkötött négyoldalú megállapodást

Székely Sarolta
belföld

Összevesztek, a polémia tettlegességig fajult, odalett a komplett marihuánatermés

Purparlé Győrben.

Gazda Albert
belföld

Egy tajvani tisztviselő szerint Kína egyre jobban kiépíti a képességét, hogy a Tajvan körüli hadgyakorlatot konfliktussá alakítsa

Kína hétfőn kezdett nagyszabású hadgyakorlatba teljesen körbekerítve a szigetet.

Fődi Kitti
külföld

Hollandia vasárnap elővigyázatosságból bezárja teheráni nagykövetségét

Az Irán és Izrael közötti növekvő feszültségre hivatkoznak.

Diószegi-Horváth Nóra
külföld

Nincs már érdemi kommunikáció Matolcsy és Orbán között

A Bloomberg szerint ennyire elmérgesedett a viszony a felek között.

Benics Márk
gazdaság

Az ENSZ főtitkára szerint reformra szorul a Biztonsági Tanács, mert megingott az ENSZ tekintélye

Az ENSZ BT zsákutcába jutott, miután képtelennek bizonyult a legfontosabb, békével és biztonsággal kapcsolatos kérdések kezelésére – mondta António Guterres a világszervezet emberi jogi tanácsának genfi ülésén.

Herczeg Márk
külföld

Zelenszkij elnök napokon belül kirúgja Zaluzsnij főparancsnokot, már ha meri vállalni az ezzel járó kockázatokat

Sorra derülnek ki a részletek a hétfő óta Ukrajnát és a nemzetközi sajtót is lázban tartó Zelenszkij–Zaluzsnij-találkozóról. Az elnök arcvesztés nélkül aligha táncolhat vissza, miközben a katonák úgy látják, a konfliktus „meglehetősen szar” helyzetbe hozta a hadsereget.

Gazda Albert
külföld