Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kedden először tett tanúvallomást a régóta húzódó korrupciós perében. A miniszterelnök magabiztosan mosolygott, amikor délelőtt 10-kor belépett a tel-avivi körzeti bíróságra. A bíróság előtt néhány tucat tüntető gyűlt össze – egyesek támogatásukról biztosították, míg mások azt követelték, hogy tegyen többet a Hamász által Gázában fogva tartott mintegy száz túsz kiszabadításáért. A tárgyalást biztonsági okokból Jeruzsálemből áthelyezték, és egy föld alatti tárgyalóteremben tartották. Mielőtt Netanjahu tanúskodott volna, ügyvédje, Amit Hadad azt mondta, az ügyészség „nem egy bűncselekményt vizsgált, hanem egy személyt célzott meg.”
„Nyolc éve várom ezt a pillanatot, hogy elmondhassam az igazságot” – mondta aztán Netanjahu az ügyet tárgyaló három bírónak.
Netanjahut vesztegetéssel, csalással és hivatali visszaéléssel vádolják három ügyben. A sorszámuk alapján csak 1000., 2000., és 4000. ügy néven emlegetett esetekben vádolták meg.
A miniszterelnök tagadja a vádakat, és ártatlannak vallotta magát. 2021-ben saját egykori szóvivője vallott ellene, és pár hónappal később már arról volt szó, hogy vádalkut köthet. A Hamász október 7-i támadása aztán az ügy lefolyását is akadályozta mindeddig.
(Reuters)