Benyújtották a törvényjavaslatot, amiből kiderül: Varga Mihály már január elsejétől nem lesz pénzügyminiszter

belföld
december 16., 11:56

Bár Matolcsy György MNB-elnöki megbízatása március 1-jéig tart, a kormányfő által a helyére kiszemelt Varga Mihály már csak 15 napig, ez év december 31-ig lesz pénzügyminiszter – derül ki abból a törvényjavaslatból, ami hétfőn jelent meg a parlament honlapján. A Miniszterelnökséget vezető miniszter által benyújtott, a Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló 2022. évi II. törvényt módosító javaslat szerint ugyanis 2025. január 1-jén lép hatályba a minisztériumok új felsorolása, amely listában már nem szerepel a Pénzügyminisztérium.

photo_camera Varga Mihály még pénzügyminiszteri parlamenti meghallgatásán 2024 őszén
Fotó: Németh Dániel/444

A hatályba léptető rendelkezéssel együtt mindössze 3 paragrafusból álló jogszabálytervezet ki is mondja: „A Pénzügyminisztérium a Nemzetgazdasági Minisztériumba történő beolvadással 2024. december 31. napján megszűnik.” Ez tehát azt jelenti, hogy Varga két hónapos pihenőidő után veszi át március elején az MNB irányítását.

A törvényjavaslatban még az is figyelemre méltó, hogy megmarad az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma, amit 2023 nyarán hoztak létre, és eddig azt lehetett hinni, hogy azt csak az idei soros EU-elnökség miatt hozták létre.