2024 van, sőt, pillanatokon belül 2025, de továbbra is ott tartunk, hogy nőket, azon belül is híres nőket pocskondiáznak – természetesen kommentelők – a külsejük miatt. Most épp a 27 éves amerikai színészt, Sydney Sweeneyt, amiért merészelt bikinit felvenni és megmutatni emberi mivoltát.
A bikinit Sweeney floridai otthonának kertjében viselte, a képeket egy lesifotósnak köszönhetjük, a fotók leközlését a New York Postnak, azt pedig, hogy ebből úgynevezett ügy lett, annak, hogy a fotókat látva néhány kommentelő úgy érezte, meg kell osztania gondolatait, ezeket a kommenteket pedig Sweeney kiposztolta Instagramjára.
A kommentek szerint Sweeney „vaskos” és „fogynia kéne”, „legjobb esetben is 5-ös” – feltehetően egy 10-es skálán –, „szörnyű teste” van, „Európa strandjain jobb alakú lányokat látni”, úgy néz ki, „mint egy anyuka, akinek több gyereke van”, sőt, „egy középkorú, önkormányzati lakásban élő, négygyerekes anyának” néz ki, aki „két évre van az elhízástól”.
Sweeney védelmére keltek többen is, például Glen Powell színész és az Alien: Romolusban szereplő Isabela Merced, aki szerint ezeket megjegyzéseket a kommentelők soha nem mernék a való életben Sweeney arcába mondani
Sweeney egyébként a most készülő filmjében Christy Martin bokszolót alakítja.