Két venezuelai ellenzéki vezető kapta az idei Szaharov-díjat

eu
december 17., 17:43

Az Európai Parlamentnek a gondolat szabadságáért, az emberi jogok védelméért járó Szaharov-díja nem csupán elismerés, hanem emlékeztető is arra, hogy a szabadságért folytatott küzdelem soha nem hiábavaló – mondta Roberta Metsola, az EP elnöke a Szaharov-díj strasbourgi átadásán.

A Szaharov-díjat idén Edmundo González Urrutia venezuelai ellenzéki politikus és María Corina Machado, a venezuelai demokratikus erők egyik vezetője kapta – pedig a Patrióták Európáért képviselőcsoportja, amiben a Fidesz-KDNP is ül, Elon Muskot szerette volna.

A strasbourgi díjátadón Roberta Metsola azt mondta, a díjazottak az igazság, a demokrácia és a jogállamiság érdekében tett erőfeszítéseik során bátran kiállnak azon értékek mellett, amiket venezuelaiak milliói és az EP is nagyra tart. „Bátorságuk, valamint a demokrácia és a szabadság iránti elkötelezettségük inspiráló” – mondta az EP elnöke.

Edmundo González Urrutia a díj átvétele után azt mondta: inkább előbb, mint utóbb, Venezuela a népe által meghatározott irányba fog fordulni, mert egyetlen erőszakra épülő kormány sem stabil. Szerinte a Szaharov-díj megerősíti a párbeszéd iránti elkötelezettséget, és a világ demokratáinak egységét jelképezi. „Venezuela harca a szabadságért és a demokráciáért az egész világ harcát jelenti a szabadság, a demokrácia jelentette értékekért” – mondta Urrutia.

María Corina Machado a videóbeszédében elítélte, hogy a venezuelai vezetés gyűlöletet szítva próbálja megosztani a társadalmat „embereket uszítva emberek ellen”. Azt mondta, a július 28-i elnökválasztás egy megállíthatatlan, valódi változás kezdetét jelentette, ami „túlmutat a jelenen és Venezuela határain”, „tudjuk, hogy sikerülni fog. Venezuela győzelme az egész emberiség győzelme lesz”.

María Corina Machadót és Edmundo González Urrutiát az Európai Néppárt (EPP) jelölte a díjra, utóbbi jelölését az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) képviselőcsoportja is támogatta. Indoklásuk szerint az ellenzéki politikusok az országban és azon kívül is a szabadság és a demokrácia helyreállításáért küzdő venezuelai állampolgárokat képviselik.

Edmundo Gonzalez Urrutia és Roberta Metsola
photo_camera Edmundo Gonzalez Urrutia és Roberta Metsola Fotó: Sathiri Kelpa/Anadolu via AFP

Az EP-képviselők és képviselőcsoportok minden év szeptemberében állítanak jelölteket a Szaharov-díjra. A győztest az EP házbizottságaként működő Elnökök értekezlete választja ki októberben, az EP strasbourgi plenáris ülésén.

A Szaharov-díjat 1988 óta minden évben olyannak ítélik oda, aki jelentős erőfeszítéseket tesz, nagy áldozatokat vállal az emberi jogokért, a gondolatszabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelemben. A Nobel-békedíjas Andrej Szaharov orosz fizikus nevét viselő díjra a parlamenti frakciók vagy legalább 40 képviselő ajánlhat jelöltet. (MTI)