Szabálytalanságokra és hiányosságokra hivatkozva visszautalták az ügyészségnek Romániában a nemi erőszakkal, emberkereskedelemmel és bűnszövetkezet létrehozásával vádolt Andrew Tate brit-amerikai állampolgárságú influenszer és testvére, Tristan büntetőperének vádiratát. A bukaresti táblabíróság által csütörtökön hozott döntés jogerős.
A fővárosi törvényszék április 26-án elrendelte a Tate testvérek perének elkezdését, de a táblabíróság november 19-én megállapította, hogy ügyük vádirata szabálytalanságokat tartalmaz; több bizonyítékot is kizárt, és öt napot adott a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészségnek (DIICOT), hogy eldöntse: a kizárt bizonyítékok nélkül küldik vissza a vádiratot a bíróságra, vagy újraindítják a nyomozást. Csütörtökön a bírák jogerős döntéssel visszaküldték a vádiratot az ügyészségnek, amelynek elölről kell kezdenie a nyomozást.
A brit-amerikai állampolgársággal rendelkező Andrew és Tristan Tate, illetve két bűntársuk, Alexandra-Luana Radu és Georgiana Manuela Naghel ellen 2023 júniusában emelt vádat a DIICOT bűnszervezet létrehozása, többrendbeli emberkereskedelem, kétrendbeli nemi erőszak, informatikai rendszerekhez való jogellenes hozzáférés, informatikai adatok módosítása, valamint ütlegelés és egyéb erőszakos tettek miatt.
Az ügyészek szerint 2021 elején a négy vádlott bűnszervezetet hozott létre, amely emberkereskedelemmel foglalkozott Románia, az Egyesült Államok és Nagy Britannia területén.
A vádirat szerint a csoport tagjai fiatal lányokat kényszerítettek arra, hogy szexuális tartalmú videókon szerepeljenek. A Tate fivérek a "loverboy" módszert alkalmazták, azaz szerelmet színlelve hálózták be a lányokat, akiket aztán egy Ilfov megyei házban tartottak fogva, és különféle módszerekkel pornográf videók készítésére kényszerítették őket, amelyeket feltöltöttek az internetre, és ezáltal jelentős anyagi haszonra tettek szert.
A hatóságok hét áldozatot azonosítottak a nyomozás során, akik közül hárman polgári peres félként csatlakoztak a perhez.
A Tate testvéreket és feltételezett bűntársaikat 2022. december 30-án tartóztatták le Bukarest Voluntari nevű elővárosában. A fivérek villájában fegyvereket és nagy összegű készpénzt találtak. Később tíz ingatlant és tizenöt luxusautót foglaltak le tőlük. Tate-ék egyik segítője korábban rendőr volt.
A közösségi médiában több mint hétmillió követővel rendelkező Andrew Tate az elhallgattatására irányuló összeesküvésnek minősítette az ellene és testvére ellen indult büntetőeljárást.
A Tate fivérek küzdősportot űztek, kickboxversenyeken vettek részt, de főleg a közösségi médiában hívták fel magukra a figyelmet videóikkal, amelyekben rendszerint luxuskörnyezetben jelentek meg, drága autókat vezettek és nőkön gúnyolódó tartalmakat osztottak meg, amiért ideiglenesen ki is tiltották őket a platformokról. (MTI)