Feczkó váltja Laczkót a Honvéd élén

futball
december 19., 20:11

Feczkó Tamás lett a labdarúgó NB II-ben sereghajtó Budapest Honvéd FC vezetőedzője. A kispestiek bejelentették, hogy a 47 éves Feczkó január 3-tól veszi át a csapat irányítását.

„Óriási megtiszteltetés, hogy egy ilyen nagy hagyományokkal bíró klubnak lehetek az edzője, ugyanakkor ez óriási felelősséggel is párosul” – mondta Feczkó. Azért dolgoznak majd a stábbal és a játékosokkal, hogy a csapat sikeresebb tavaszt tudjon produkálni, és győzelmek után közösen tudjanak majd ünnepelni – mondta.

Feczkó korábban az élvonalba juttatta a Balmazújvárost és az MTK-t is, majd dolgozott Diósgyőrben, Nyíregyházán és Kisvárdán is.

Feczkó Tamás még a DVTK friss vezetőedzőjeként a miskolci stadionban 2019. szeptember 4-én.
photo_camera Feczkó Tamás még a DVTK friss vezetőedzőjeként a miskolci stadionban 2019. szeptember 4-én. Fotó: Vajda János/MTI/MTVA

Feczkó elődjével, Laczkó Zsolttal kedden bontottak szerződést, pedig az egykori balszélső – aki ezelőtt Marco Rossit segítette a válogatottnál – csak augusztusban lett a Honvéd vezetőedzője.

A Honvéd a téli szünet után, a február elején sorra kerülő következő fordulóban a nyolcadik helyen álló Budafokot fogadja majd.