Orbán egy kommunikációs fogással kizárta, hogy bárkivel vitatkozzon, akivel nincs kedve, Magyart is beleértve


51 poszt
Időrend
2024 december 21., 13:08

Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatójának vége

Köszönjük a figyelmet, hamarosan összefoglaljuk a legfontosabb, legérdekesebb állításokat a nagyjából kétórás tájékoztatóból, amelyen a független magyar média többsége nem kapott lehetőséget kérdezni.

2024 december 21., 12:51

Akárcsak tavaly, idén sem kérdezhetett a 444 Orbán Viktor sajtótájékoztatóján

Több újság sem fért bele a magyar miniszterelnök kétórára szabott műsoridejébe. A sajtótájékoztató elejét Orbán monológja vitte el, annak hosszáért elnézést is kért. Aztán már az is trükkös volt, hogy idén az újságíróknál csak addig lehetett a mikrofon, amíg feltették a kérdéseiket, vissza már nem kérdezhettek. Orbán több, így feltett kérdésre egyszerűen nem is válaszolt.

Tavaly a 444 már nem kérdezhetett, és így jártunk idén is. Szintén nem kérdezhetett a Telex és a hvg sem, miközben Orbán már a Kovács Zoltán által jelzett időn túl, több mint 10 percen keresztül válaszolt a legutolsónak mikrofont kapó Breuer Péter kérdésére (akinek az alapítványa egyébként támogatást kap a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodától).

2024 december 21., 12:49

Az Orbán utáni világról beszélt Orbán?

A Blikk három kérdést tett fel. Az első, hogy az idei vagyonnyilatkozata szerint 10 milliós megtakarítása van, míg a szűk környezete tele van milliárdosokkal. Ilyen az édesapja, a veje és a barátja. Nem zavarja a vagyoni különbség? Nem méltatlan a helyzet?

A második kérdés, hogy Orbán a kegyelmi botrány miatt megbocsátott-e Balognak, hiszen a Fidesz vesszőfutása ott kezdődött. A harmadik pedig, hogy megbánta-e, hogy júniusban Vitézy Dávidra szavazott.

A harmadik kérdésre nem válaszolt. A vesszőfutással kapcsolatban azt mondta, a Fidesz idei „vesszőfutását” szeretné látni 2026-ban is, hiszen ők 45 százalékot szereztek, az ellenfél 30-at. A Balogra vonatkozó konkrét kérdésre sem válaszol. azt mondja, nem beszélt nyilvánosan a vitáról, ami a református egyházon belül a kegyelmi ügy kapcsán kirobbant, mert úgy volt vele, hogy azt majd az egyház elintézi. Azt viszont hangsúlyozta, egyetlen politikai döntéshozó sem háríthatja át a felelősséget a tanácsadóira.

photo_camera Fotó: Bankó Gábor

Aki meghozta a döntést, az vállalja a felelősséget. A tanácsadó pedig azért vállal lelki felelősséget, hogy jó tanácsot adott vagy sem. Ezt a kérdést az egyházban megvitatták, elrendezték és megnyugodtak a kedélyek.

A vagyoni különbség nem zavarja, amikor 90-ben eldöntötte, hogy politikus lesz, tudta, mire vállalkozik. Az üzleti világ soha nem vonzotta. Azért válaszol meg minden személyes, üzleti ügyre vonatkozó kérdést ugyanúgy, hogy üzleti ügyekkel nem foglalkozik, mert ezzel egy miniszterelnöknek nem szabad foglalkoznia. A világot neki a közérdek alapján kell néznie – fejtegette.

„Függetlenül attól, ki mit csinál, hogyan él, nem adok életvezetési tanácsokat, mindenki felnőtt ember, bár a mértéktartást erélynek tekintem, mindenki élje a maga életét, én is élem a sajátomat.”

Majd jött egy furcsa megjegyzés: „a csillagom nem áll rosszul a pártban, akárhogy alakul a kormányzás jövője, úgy érzem, hogy be tudok csúszni a képviselőlistára, és képviselőként az életemet, az aktív életemet úgy tudom befejezni, hogy a köz érdekét szolgálom egy 1990-ben meghozott döntés következtében, annak minden következményével.”

1 feleségem, 5 gyerekem, 6 unokám van, mit akarok még? Kösz, jól vagyok – zárta a választ.

2024 december 21., 12:45

Ukrajna belépése agyonvágná a magyar mezőgazdaságot

Mi lesz, ha Ukrajna bekerül az EU-ba, tudunk-e versenyezni a rossz minőségű ukrán gabonával? - szólt a Breuerpress második kérdése. A magyar mezőgazdaság 20 millió embert tud eltartani, miközben 10 millióan vagyunk. Ukrajna belépése az EU-ba agyonvágna minket, be lehetne zárni a kaput. Nem csak nekünk, Franciaországnak is. Vannak olyanok is, akik nyernének az ukrán élelmiszerbehozatallal. Velük is meg kell küzdeni.

2024 december 21., 12:42

Nehéz ügy a közel-keleti békemisszió

Breuer Péteré (Breuerpress, Heti TV) az utolsó kérdés, aki az izraeli túszokról kérdezett, lehetne-e a Közel-Keleten folytatni a békemissziót? Merjünk akkorák lenni, amekkorák vagyunk, mondta Orbán, és ezt még hosszan taglalta, mielőtt rátért az érdemi válaszra. A török elnökkel nem beszélnek a nyilvánosság előtt, de minden tárgyalásukon szóba kerül a Közel-Kelet térsége. Különböző okokból, de baráti a viszonya Netanjahu izraeli miniszterelnökkel és Erdogan török elnökkel. Mindenről beszél velük, de ez nehéz kenyér. A térség két meghatározó államának pozíciója, gondolkodása messze van egymástól. Reméli azt is, hogy Szíria ne egy terrorista állam legyen.

2024 december 21., 12:39

Orbán úgy beszélt az állami ingatlanokról, hogy egy szót sem ejtett a vejéről, aki igen jól jár az állami irodabiznisszel

A miniszterelnök szerint minden évben kifizet az állam mintegy 60 milliárd forintot ingatlanbérlése. "Az, hogy magyar állam ilyen súlya van jelen bérlőként a magyar ingatlanpiacon az egészségtelen. Abban nem vagyok biztos, hogy minden ingatlanbefektető így gondolja, de én így gondolom" - mondta Orbán, Aki elmélyedne egy kicsit ebben a témában, annak ajánljuk például ezt a cikket: Eszement nagy biznisz a Garancsi–Tiborcz-féle 600 milliárdos állami irodaházprojekt

2024 december 21., 12:32

Orbán nem akart arra válaszolni, van-e felelőssége Magyar Péter felemelkedésében

Három villámkérdés az RTL-től.

Magyar Péter azt kéri, hogy a családtagjai vagyonát 5 évre visszamenőleg hozza nyilvánosságra. Megteszi? Nyitott könyv Orbán élete, 1990 óta ad le vagyonnyilatkozatot.

Mit csinál jól Magyar Péter, hogy ilyen szintre kapaszkodott a Tisza Párt, van-e ebben Orbánnak felelőssége? Erről nem akar beszélni, inkább arról, mit csinált rosszul az ellenzék, hogy felemelkedhetett Magyar Péter.

photo_camera Fotó: Bankó Gábor


Egy gyermekotthonban hogyan lehet napi 1500 forintból etetni a gyerekeket? Annyi pénzt kell adni nekik, amennyi szükséges a normális, egészséges étkezéshez. Amire kell pénz, arra mindig van. Ennek kapcsán szóba hozta a vasútállomásokat. A vasútállomás vasúti része az állam dolga, a többi tér kihasználása lehet a magántőkéjé.


2024 december 21., 12:29

Orbán a tekintetét a dollárra veti

A kormánynak van-e felelőssége, hogy 415 forint az euró, miközben a jövő évi költségvetésben 397 forinttal számolnak. Mikor vegyünk eurót a 2025-ös nyaraláshoz? - kérdezte az RTL. „Szóljon nekem is, ha megtudja” - mondta Orbán. A kormány teljesítménye mellett biztos van spekuláció is a forint körül. A dollár árfolyamának változása és annak hatása a forintra érdekes. Nagy dolgok fognak történni, az új amerikai kormány fantasztikus dolgokat hajt majd végre, ez a dollár árfolyamán is látszani fog, erre fel kell készülni.