
„Brüsszel Péter egy évének értékelése. A Kicsi legnagyobb hazugságai!” – felütéssel tartotta meg „újévi beszédét” Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója, akit az utóbbi időben egy az egyben ráállítottak Magyar Péterre.
A csaknem 7 perces, előre felvett videóban arról beszélt, miben nem mondott igazat Magyar Péter – kezdve azzal, hogy nem megvédte, hanem bántalmazta a családját, egészen odáig, hogy mégis politikus lett, elment Brüsszelbe és kellett neki a mentelmi jog.
„Neki csak két ember fontos, önmaga és saját maga” - állítja Menczer.
Szerinte Magyar csak egy sértett ember, aki végrehajt mindent, amit Manfred Weber akar, és „ezüsttálcán kínálja neki az országot”. Menczer szerint a Néppárt elnöke „a legnagyobb háborúpárti Európában.” Bedobta azokat a kulcsszavakat is, hogy Magyar „veszélybe sodorná Magyarországot”, az európai bevándorlási szabályok „Magdeburgot csinálnának” az országból, illetve hogy nem számít neki az ország szuverenitása sem.
A videóban – a részben általa kitalált – gúnyneveken említi Magyart, Brüsszel Péternek, pszichopetinek, a Kicsinek illetve Vargánénak is nevezve őt. Többször előkerül Gyurcsány Ferenc neve is, aki Menczer szerint Magyarhoz képest igazmondó juhász.
A beszéde végén felhozta, hogy „Magyar két reszketés közben” elénekelte neki a Börtön ablakában kezdetű „nótát”, ő viszont a Megtalállak még című slágert küldi neki nagy szeretettel. „Boldog újévet, Kicsi” – zárta a beszédét Menczer. (Kettőjük csörtéje hónapok alatt fajult el a kicsizésig. A „miért ideges” kérdésnek is komoly evolúciója van.)
Magyar Péter is tartott újévi beszédet, aminek a lényege az volt, hogy felszólítja Orbán Viktort, legyen új választás.