Azért bocsátottak el a Paks II. projektnél több száz embert a közelmúltban, mert véget értek a két leendő blokk nukleáris szigete alatti talajszilárdítási munkálatok, és kevesebb dolgozóra van most szükség - írta a Paks II. projekttársaság a Portfolió megkeresésére.
A projekttársaságot mi is kerestük azután, hogy Hadházy Ákos arról írt, hogy tudomása szerint több száz dolgozót küldtek el a Paks2 erőmű építéséről.
A Portfolió emlékeztet arra, hogy Jákli Gergely, a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója a Telepaks oldalán december közepén megjelent interjúban már jelezte: az a terv, hogy év végével befejeződnek a két blokk nukleáris szigete alatti talajszilárdítási munkálatok. Ezt követően márciusban kezdődhet az ötös blokk alatti ún. első beton kiöntése, amivel hivatalosan is megkezdettnek minősül majd az atomerőmű építése.
Hadházy arról is írt, hogy „bár az érintettek nem kaptak túl sok tájékoztatást, úgy tudják, hogy az elbocsátás összefüggésben lehet azzal, hogy a német kulcsszereplő, a Bauer Spezialtiefbau leállt a munkavégzéssel, miután az orosz fél nem fizetett nekik. Hogy ezt a szankciókra vagy esetleg minőségi problémára hivatkozva nem teszik, arról is csak találgatnak (többen írtak nekem arról, hogy a hatalmas gödör egyik fala »megindult«) ”.
A Roszatom erre reagálva azt írta lapunknak, hogy a cikk szereplő alvállalkozó, a BAUER Magyarország Speciális Mélyépítő Kft. a Paks II. Atomerőmű megvalósítási ütemtervének megfelelően a szükséges terjedelemben elvégezte a paksi 5. és 6. blokk majdani nukleáris szigete alatti talajszilárdítást.
„Az ütemterv szerint fennmaradt, a segédobjektumok létesítését célzó munkálatokat a BAUER Kft. 2025. 2. és 3. negyedévében hivatott elvégezni. A munkaterületen foglalkoztatott munkások létszáma az alvállalkozóink illetékességébe tartozik. Számunkra, a fővállalkozó számára az lényeges, hogy az alvállalkozóink a jóváhagyott határidőre és megfelelő minőségben végezzék el a munkát a biztonság teljes garantálásával. Az építési munkálatok az összes előírás, szabályzat és normatíva szerint zajlanak a magyar nukleáris hatóság, az Országos Atomenergia Hivatal állandó felügyelete mellett” - írja a Roszatom.
A projekttársaság is azt válaszolta a Portfoliónak, hogy „a kivitelezés továbbra is az előírások maximális betartásával és betartatásával, az OAH folyamatos felügyelete mellett zajlik”. Az elszámolási vitára vonatkozó kérdésre pedig azt írták: "A kormány és a Paks II. Zrt. az orosz partnerrel közösen – ahogy korábban is minden esetben – kezeli a szankciós környezetben bekövetkezett változásokat, így a jövőben is biztosított a Paks II. projekt finanszírozása és előrehaladása."