Rév Marcell: A Nemzeti Filmintézet lett az új Magyar Labdarúgó Szövetség

KULTÚRA
január 06., 12:29

„A Nemzeti Filmintézet lett az új Magyar Labdarúgó Szövetség. Hétfőn kezdődik az első munkahét az évben, tökéletes alkalom beadni a lemondásokat” – írta Facebookon Rév Marcell Emmy-díjas operatőr, aki legutóbb a Fekete pont című filmen is dolgozott.

Rév bejegyzésében megosztott egy cikket is arról, hogy tavaly először készült több független film, mint állami finanszírozású. Sőt, ezeket a filmeket többen is nézték meg a mozikban a kurzusfilmeknél, így a függetlenek több jegybevételt is termeltek.

Vasárnapi bejegyzését Rév Marcell hétfőn a következővel egészítette ki: „Pontosítok: a filmügyi kormánybiztosra (Káel Csabára – a szerk.) és a döntőbizottság tagjaira gondolok nem a Filmlabor vagy az Archìvum munkatársaira.”

Rév Marcellel 2022-ben készítettünk interjút. Akkor arról beszélt, hogy a klasszik blockbuster érdektelen, az identitáspolitika nyomasztó, az SZFE szétverése pedig megbocsáthatatlan.