Kik Rogán Antal listatársai, és ki az a pár ember, akinek sikerült leiratkozni?

POLITIKA
január 08., 16:59

Viszonylag szűk kör tagja lett Rogán Antal azzal, hogy felkerült egy speciális amerikai szankciós listára kedden (az alaphírünket itt, a gyorselemzésünket itt olvashatják). A "Glomag"-ként is rövidített szankciós programban az amerikai pénzügyminisztérium adatbázisában jelenleg 262 magánszemély van. Ők azok, akik az amerikaiak megítélése szerint a világ bármely pontján általános jellegű emberi jogsértéseket vagy korrupciós tevékenységet folytatnak, ezért nem léphetnek be az Egyesült Államokba, befagyasztották az amerikai vagyonukat, és nem üzletelhet velük amerikai.

Az általános jellegű kitétel azért fontos, mert tematikus szankciós programok is vannak, külön van például globális terrorizmusra, drogcsempészetre, kiberterrorizmusra, tömegpusztító fegyverek kereskedelmére, amerikai túszokat ejtőkre, de vannak országspecifikus listák is egyebek mellett az iráni, líbiára, nicaraguai, libanoni, orosz helyzetre. Ezekre azok kerülnek fel, akik kifejezetten az adott geopolitikai problémát súlyosbítják.

Az összes létező szankciós listán Magyarországra keresve Rogánon kívül még hat találat van. Közülük csak egy valóban magyar név van, a kémbanknak gúnyolt Nemzetközi Beruházási Bank volt alelnöke, Laszlóczki Imre. Ő egy kifejezetten orosz ügyekkel foglalkozó szankciós listán van rajta. A keresés rajta (és Rogánon) kívül kiadja

  • a kémbank két másik vezetőjét, Georgij Potapovot és Nyikolaj Koszovot, vélhetően a bank egykori magyarországi központja miatt, ők is oroszügyi listán vannak,
  • az itt élő Nikola Gruevszkit egy balkánügyi szankciós listán,
  • egy kiberbűnözési szankciós listán a Cytrox Zrt. vezérigazgatóját, a ciprusi Artemiou Artemist. A Cytrox egy kémszoftvereket fejlesztő cég, a szintén szankcionált Intellexa egy magyarországi leánya.
  • Kiadja a keresés Jevgenyija Szergejevna Tyurikovát, a Szberbank privátbankár-részlegének volt vezetőjét is, ő is egy oroszügyi szankciós adatbázisba került be. Az adatbázis a lakóhelyénél Oroszország mellett Magyarországot is felsorolja.

Rogán Antal a Glomaggal egy olyan speciális listára került most tehát fel, amelyen eddig nem volt magyar vagy magyar kötődésű magánszemély.

A Global Magnitsky, vagy röviden Glomag-program 2017-ben jött létre, az ezt megalapozó jogszabály megszületéséről itt írtunk. Magnitsky (Magnyickij) egy Oroszországban működő nemzetközi befektetési alap, a Hermitage Capital ügyvédje volt. Leleplezte Oroszország legnagyobb adócsalását, amiben politikusok, belügyi dolgozók, az adóhivatal és az igazságszolgáltatás is érintett voltak. Letartóztatták, börtönbe került, és meghalt. A történtek hatására az Egyesült Államokban 2012-ben törvényt fogadtak el, és befagyasztották az érintett orosz tisztviselők, politikusok egy részének amerikai vagyonát.

2016-ban aztán megalkották ennek a szankciós lehetőségnek az egész világra kiterjedő, globális változatát. 2017-ben, Trump határozatával indult el a gyakorlatban, akkor tették közzé az első bejelentést a szankcionált személyekről és cégekről.

A rajta lévők nem különösebben ismertek Magyarországon, európai országból Bulgária kivételével, a Balkán kivételével és a szlovák Marian Kocner kivételével (ő az a nagyvállalkozó, akit Jan Kuciak oknyomozó újságíró és barátnője megölésének megrendelésével vádoltak) nem is nagyon vannak rajta, legfeljebb úgy, hogy mondjuk egy szudáni üzletembernek van angliai lakcíme is, de pár kiragadott példa talán megmutathatja, mivel lehet rákerülni: rajta van Dan Gertler izraeli bányamilliárdos, aki a kongói elnökkel bizniszelt, hogy jövedelmező üzleteket kössön. Rajta van 17 szaúdi, akik Dzsamal Hasogdzsi haláláért felelősek.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy? Jelentkezz be!